A következő cimkéjű bejegyzések mutatása: kitekintő
Egy stóc könyv címmel jelent meg Benedek Szabolcs tárcája
Néhány héttel ezelőtt az Élet és Irodalomban (LXV. évfolyam, 2021. június 4-i számában) Egy stóc könyv címmel jelent meg Benedek Szabolcs tárcája, amelynek főszereplője Kóródi könyvtáros.
(Kép: szepiroktarsasaga.hu)
Milyen adatokat olvas le kollégánk a térképről?
A főváros magyar anyanyelvű lakosságának területi eloszlását az 1891-es népszámlálás során a lakosság által vallott anyanyelv alapján állapították meg. A még nem beszélő gyermekeket édesanyjuk anyanyelve szerint sorolták be az adott nemzetiségbe. A Székesfővárosi Statisztikai Hivatal még számításba vette a német, a tót (ma szlovák), és az egyéb anyanyelv alapján megállapítható nemzetiségi csoportokat is.
TovábbHonnan értesülnek az egyes generációk a hírekről?
Az Amerikai Egyesült Államokban készült felmérés szerint okostelefonról, számítógépről, illetve tabletről a 18–29 évesek tájékozódnak elsősorban (71%). A tévét a 65 évnél idősebbek választják fő hírforrásnak (68%). Rádióból már nagyon kevesen szereznek információt, főleg az idősebb korosztály (annak is csupán 21%-a). A nyomtatott sajtó sem számít annyira népszerű hírforrásnak, ezt is elsősorban a 65 év felettiek preferálják (mindössze 25%-uk).
Forrás: statista.com
Marketingtippek (nemcsak) könyvtáraknak 3. rész: online marketingtippek
Az online marketingnél fontos kérdés, hogy az egyes generációkat milyen csatornákon érhetjük el. Ha idősebbeket szeretnénk elérni, választhatjuk a Facebook-ot vagy a Skype-ot, ha fiatalabbakat, akkor jó alternatíva lehet az Instagram, illetve a YouTube (esetleg a TikTok).
TovábbMarketingtippek (nemcsak) könyvtáraknak 2. rész: marketingtippek külföldi könyvtáraktól
A New Heaven Public Library azzal próbálja „becsalogatni” az olvasókat, hogy biztosítják a mindennapi munkához tartozó eszközöket; tulajdonképpen egy irodát kialakítva ezáltal. Ha az olvasók kényelmesen tudnak a könyvtárban dolgozni és minden feltétel biztosított számukra (munkaeszközök, büfé stb.), akkor miért is ne dolgoznának a könyvtárból?
TovábbMarketingtippek (nemcsak) könyvtáraknak 1. rész: néhány céges marketingtipp
Mivel a könyvtárak jelenleg zárva vannak, talán valamivel több idő jut a marketingre. Éppen ezért cikksorozatunkban összegyűjtöttünk néhány marketingtippet (nem csak könyvtáraknak), amelyek az intézmény népszerűsítését szolgálhatják. Az első részben a vállalatok marketing- és reklámstratégiájáról olvashatnak.
TovábbPOKET Zsebkönyvek
A POKET Zsebkönyvek nevű kezdeményezés már a második születésnapját ünnepelte tavasszal, a költészet napján. A Sztalker Csoport célja, hogy minőségi irodalomhoz gyorsan, elérhető áron hozzáférhessen bárki utcai automatákból, a fővárosban és vidéki városokban is.
TovábbTrianon vs. térképek – avagy mi mindenre jó a statisztika
Az első világháborúban vesztes Magyarország politikai vezetése a cseh(szlovák), a román és a szerb területi követelések, valamint az antanthatalmak által a háború alatt a későbbi utódállamok képviselőinek tett ígéretek ismeretében tisztában volt azzal, hogy a leendő béketárgyalásokon nemcsak a békefeltételek kidolgozása, hanem az ország területi integritása is terítékre kerül. Az esetleges területelcsatolásokat – legalább részben – megakadályozandó a hazai tudományos közélet képviselői szinte azonnal, már a háború végén hozzáláttak a munkához, hogy a magyar békedelegáció megfelelő, tudományosan megalapozott érvekkel és eszközökkel érkezzen meg a majdani béketárgyalásokra. Ezek kidolgozásában, az anyagok összeállításában meghatározó szerepet töltött be a Központi Statisztikai Hivatal, hiszen az adatgyűjtések révén ez az intézmény rendelkezett az ország társadalmára, gazdaságára, földrajzi jellemzőire és nemzetiségi megoszlására vonatkozó adatokkal.
TovábbA bookazin a könyv és a magazin izgalmas keveréke
A minőségi tartalmat gondolatébresztő képi világgal vegyítve hozza közelebb az olvasókhoz a tudományt és a történelmet.
TovábbJó tudni! – A szellemi tulajdonvédelem V.
Milyen plágiumvizsgáló módszerek léteznek? Melyiket érdemes ismerni? Mire lehet használni? Milyen hazai fejlesztésekről érdemes tudni? A Google találatai mennyiben segítenek a felkutatásban? Bepillantás a tudományos keresők világába. Minikörkép határon innen és túlról.
Tovább