Jó tudni! – A szellemi tulajdonvédelem II.

Mai digitális világunkban információt előállítani, megosztani nem nehéz. Viszont a könnyű elérés és újrafelhasználás magával hozott számos szerzői jogi kérdést is. Mások műveinek puszta átvétele – ha iskolai környezetben nézzük – az egyéni fejlődés és előrehaladás tekintetében teljesen értelmetlen. Nincsen benne saját ötlet, gondolat, kivitelezés, így csak a nyomtató dolgozott. Az ilyen esetekben a beadott „mű” csupán azt a célt szolgálja, hogy kipipáljuk a feladatot. De az idő múlásával egyéb következményeket is vonhat magával az, ha hivatkozás nélkül használunk fel részleteket mások munkájából. Diákoknál meggyőző érv szokott lenni, ha azt kérdezik tőlük: „Mit szólnál ahhoz, hogy a Te írásodat más nevével adják be?” Egyetemeken, ha plágiumgyanú merül fel, és bebizonyosodik, annak egészen komoly jogi vonzata van. 

 

A kutatásokat az segíti, ha támaszkodni lehet a korábbi eredményekre. Ehhez viszont az szükséges, hogy a forrásokat és a hivatkozásokat megfelelően rögzítsük. 

 

Házi dolgozat, gyűjtőmunka, szakdolgozat, diplomamunka, doktori disszertáció. Mi a közös bennük?  A mindent megelőző kutatómunka! Amelyből később összeáll az elkészült mű, a saját szellemi termékünk. 

 

 

Az ősi kultúrákban az emberi tudás nem volt önálló érték. A szerző szerepe csak a közvetítés volt. Az isteni eredetű tudás továbbadása, az erkölcsi fejlődés volt a cél. Csak fizikailag lehetett birtokolni egy művet, a tartalma nem volt senkihez sem köthető. Másolat híján, a történelem viszontagságai alatt rengeteg eredeti alkotás veszett el. A középkori másolók, vagyis a scriptorok munkájának köszönhető a kódexirodalom megőrződött az utókor számára. Gondoljunk csak Mátyás király corvináira, amelyeket az Országos Széchényi Könyvtár jóvoltából most a foteljából is lapozhat.

 

 

A reneszánsz idején a szerzőknek már valamivel jobb volt a helyzetük. A szerencsésebbek elismertségre tehettek szert, viszont anyagi juttatást így sem remélhettek. 

 

A nyomtatás megjelenése óriási áttörést hozott a sokszorosításban. Ekkor kezdett a szerzői jog fogalma is kialakulni. 

 

Híres zenei műveknél és irodalmi alkotásoknál az is megfigyelhető volt, hogy tiszteletből használták fel egyes művek bizonyos részeit. Ekkor megengedett volt a plagizálás! 

 

 

A szellemi alkotások egyik fontos továbbörökítői a könyvtárak. Akár egy kérdésre szeretnénk megtudni a választ, vagy utánanézni egy témának, vagy egy könyvet szeretnénk elolvasni. Bármely szándékkal is indulunk útnak, a könyvtár mint információs bázis, a „források forrása” segít az eligazodásban.

Mi nincs a Google-n? Tudományos publikációkat szolgáltató adatbázisok, amelyek a könyvtárak előfizetései révén érhetők csak el. Vagy olyan könyvek, folyóiratok, amelyek nem találhatók meg az interneten, mert még nem digitalizálták. 

A témában további részletek olvashatók az alábbi tanulmányban:
Keresztfalviné Ilyés Renáta: Szellemi értékeink védelme és felhasználása: korszerű plágiumkeresés. Könyvtári Figyelő, 2014. 1. sz. 29-41.