90 éves Szakonyi Károly, Kossuth- és József Attila-díjas magyar író, drámaíró, dramaturg
Budapesten született 1931. október 26-án Németh Károly néven. Anyai nagyanyja szülőfalujának neve után választotta előbb írói névként, majd 1963-ban polgári névként is a Szakonyi nevet. A budapesti VII. kerületi Madách Imre Gimnáziumban tanult. A VI. osztály után kimaradt, felvételizett a Színművészeti Főiskolára színész szakra, ahova nem vették fel. A kötelező katonai szolgálat után segédmunkás lett a MEGÉV mezőgazdasági gépértékesítő vállalatnál, majd csomagoló, raktáros. Egy idő után anyagbeszerző, kocsikísérő; majd a vállalat vidéki, kecskeméti telepén telepvezető. 1954 tavaszán a Belügyminisztériumba került polgári alkalmazottnak. Majd a Zuglói Kötöttáru Gyárban betanított munkás, nyolc gépen dolgozott. Éjszaka a gépek mellett Balzacot olvasott, és más könyvtári könyveket. 1956–57-ben betanított munkás a Dekorációs Vállalatnál, majd a Képzőművészeti Alap rézkarcügynöke (egy darab rézkarcot sem adott el). Ezután az SZTK-nál betegellenőr; 1958 augusztusától novemberéig a Budapesti Hajtóműgyár anyagmozgató segédmunkása.
1958. december 14-én megjelent első novellája a Népszabadságban Kuzmics fusizik címen, és ezzel elkezdődött szabadúszó írói korszaka. Sorra jelentek meg a novellái az Élet és Irodalomban, a Jelenkorban, a Pest Megyei Hírlapban, a rádióban, a Népszavában, az Új Írásban, a Kortársban. 1961-ben a Magvető Kiadó jelentette meg első kötetét, melynek címe: Középütt vannak a felhők (Elbeszélések).
Miniszteri engedéllyel egyetemre járhatott, magyar–népművelő szakra, Szabó Istvánnal, Kertész Ákossal – de hamarosan kimaradt. 1963 januárjától dramaturgiai ösztöndíjas volt a Nemzeti Színháznál. Megírta első drámáját, az Életem, Zsókát. Ettől kezdve élete szorosan a színház világához kötődött. 1966-ig a Nemzeti Színház, 1975-től 1978-ig a Miskolci Nemzeti Színház, 1982-től 1988-ig a győri Kisfaludy Színház, 1989-től a pécsi Nemzeti Színház, 1993-tól a debreceni Csokonai Színház dramaturgja és címzetes örökös tagja. Közben 1984-től 1990-ig a Magyar Nemzet munkatársa.
Elbeszélései, regényei mellett sorra mutatják be drámáit, tévéjátékait, színpadi adaptációit. Gyakran hangzottak el rádiójátékai, és a hetvenes évektől kibontakozott tárcaírói munkássága. Rendkívül tevékeny az irodalmi élet szervezésében is. 1977-től 1982-ig a Kortárs, 1989–1991-ben az Új Idő szerkesztőbizottságának, 1990–1991-ben az Új Írás Tanácsadó Testületének a tagja, 1993-tól a Lyukasóra címzetes kiadója, szerkesztőségi tagja.
Az irodalmi élet résztvevőinek elismerését, bizalmát fejezik ki testületi, kuratóriumi megbízatásai. 1962-ben vették fel a Magyar Írók Szövetségébe és az Irodalmi Alapba; a hetvenes évek elejétől az Írószövetség választmányában, majd a drámai szakosztály vezetőségében tevékenykedett, az utóbbi években annak elnökeként. A hetvenes évek elejétől két évtizedig részt vett az Irodalmi Alap vezetésében. A hetvenes évek végétől tagja a Kazinczy-díj kuratóriumának, majd a Szabó Lőrinc Alapítvány kuratóriumának. Évekig tagja volt a Kossuth-díj Irodalmi Albizottságának, 1998-tól a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja. 1996-tól 2013-ig a Magyar Művészeti Akadémiának, és máig tagja a Francia Drámaírók Szövetségének (Société des Auteurs et Compositeurs Dramatique).
Ötször nősült, 4 gyermek apja.
Művei ingyenesen elérhetők a Petőfi Irodalmi Múzeum oldalán.
A kép és szöveg forrása: pim.hu