L. Stipkovits Erika: Nagyszülők a kispadon?

A könyv borítóján szereplő, a kispadon szurkoló nagyszülők tisztes távból figyelik, mi is történik a családjukban. Mint a népmesében, jelen is vannak, meg nem is gyermekeik-unokáik életében. Ez a kötelék igen sérülékeny, másfajta viselkedést igényel, mint egy gyermek-szülő kapcsolat. Éppen ezért három pilléren (unoka-szülő-nagyszülő) kell egyensúlyozni, hogy senki se sérüljön. L. Stipkovits Erika olyan kézikönyvet ad az olvasó kezébe, amely tizenegy téma köré csoportosítja a generációk közötti konfliktusokat. Hiánypótló ez a kötet, hiszen a nagymamák és nagypapák szerepéről kevés szó esik a szakirodalomban, de tudjuk, hogy milyen fontos láncszemei a családnak. A szerző bemutatja a különböző nagyszülőtípusokat, azokat a viselkedésmintákat, amelyekkel a nagyszülők formálják az unokákat (de azt gondolom, hogy ez visszafelé is működik). A nagyszülői szerep nem velünk született, hanem egy tanulási folyamat, amely folyamatosan alakul, fejlődik, ezáltal egy önismereti tréning is. A bölcs nagyik tudják, hogy önzetlenül és elfogadással kell élni szeretteikkel. 

 

A mai világban megváltozott a nagyszülők helye a társadalomban. A könyvben ismertetett kutatások eredményei azt igazolják, hogy a még aktívan dolgozó nagyszülők jelentős része már nem akar felelősséget vállalni, már nem szeretne olyan intenzitással részt venni a gyermeknevelésben, mint az elmúlt évtizedekben. A modern nagyik még karrierjükkel vannak elfoglalva, ezért idő sem jut az unokázásra. Pedig ott az igény, hogy szükség van rájuk, és arra a speciális kötődésre is, amely csak unoka és nagyszülő között létezhet. A kötet mindazoknak – leendő és gyakorló szülőknek és nagyszülőknek – szól, akik bizonytalanok abban, hogy mi is a nagyszülő feladata: hogyan viselkedjenek; mit kell, és mit tilos tenniük azért, hogy harmonikus kapcsolatban éljenek. A könyv üzenete, hogy a tévhitek útvesztőjéből van kiút.

 

A könyvtárban itt található.