Szabó István (1898. június 30. – 1969. február 19.)
120 évvel ezelőtt született (június 30.) Szabó István agrártörténész, levéltáros, egyetemi tanár, az MTA levelező tagja.
Érettségi után 1916-ban bevonult katonának, majd a frontról hazatérve hivatalnokként helyezkedett el. 1920-ban a városi levéltárban kapott állást, s ezzel párhuzamosan a debreceni TITE-n jogi tanulmányokba kezdett.
Az államtudományi doktorátus megszerzése után, 1924 és 1927 között újságíróként dolgozott, közben a bölcsészettudományi doktorátust is megszerezte, disszertációját Debrecen 1848–1849-ben címmel védte meg. Előbb a TITE Történelmi Intézetében mint egyetemi tanársegéd, majd 1928 és 1943 között az Országos Levéltárban mint segédtiszt dolgozott.
1959-es, önkéntes nyugdíjba vonulásáig a Történelem Tanszék tanszékvezető tanáraként dolgozott. 1960-ban Budapestre költözött. Oktatói munkája mellett szerkesztői feladatokat is ellátott. 1935 és 1943 között szerkesztette a Levéltári Közleményeket, tagja volt a Századok és az Agrártörténeti Szemle szerkesztőbizottságának. 1941 márciusától az MTA levelező tagja volt, de tagságát 1949-ben megszüntették. Tagja volt az MTT-nek és a MAE Agrártörténeti Szakosztályának.
Nevéhez számos kulcsfontosságú agrártörténeti, településtörténeti és történeti demográfiai tanulmány kötődik. Kutatásai a két háború közti népi mozgalom hatása alatt a magyar agrármúlt egészét átfogták, jelentős eredményeket ért el parasztság társadalomtörténetének kutatásában.
Foglalkozott a középkori magyar falu kialakulásával és történetével, művelődési viszonyaival.
Másik témája a népiségtörténet volt. A témában folytatott vizsgálódásai keretében Ugocsa megye etnikai viszonyainak történelmi alakulását, az azt befolyásoló gazdasági, társadalmi, politikai folyamatokat tárta fel. A Magyarság életrajza című könyvében a magyarság és a vele együtt élő népek történeti viszonyát elemezte többek között a településtörténet és a történeti demográfia eredményeinek felhasználásával. Foglalkozott szülővárosának és tágabb pátriájának, az Alföldnek a történetével is, a témakörön belül a város múltjának egy-egy szelete, a Debrecent körülvevő tanyarendszer kérdései és a vidéket meghatározó népesség, a hajdúk története foglalkoztatták.
Mindezek mellett végzett történeti demográfiai kutatásokat is. E munkája során a kincstári bevételek 1494. és 1495. évi kimutatásai alapján, azokat egyéb, a birtokos nemességre és a királyi városok népességére vonatkozó források adataival kiegészítve számításokat végzett a XVI. század eleji Magyarország népességére vonatkozóan, amelyet 3,5–4 millió főre becsült.
Az államtudományi doktorátus megszerzése után, 1924 és 1927 között újságíróként dolgozott, közben a bölcsészettudományi doktorátust is megszerezte, disszertációját Debrecen 1848–1849-ben címmel védte meg. Előbb a TITE Történelmi Intézetében mint egyetemi tanársegéd, majd 1928 és 1943 között az Országos Levéltárban mint segédtiszt dolgozott.
1959-es, önkéntes nyugdíjba vonulásáig a Történelem Tanszék tanszékvezető tanáraként dolgozott. 1960-ban Budapestre költözött. Oktatói munkája mellett szerkesztői feladatokat is ellátott. 1935 és 1943 között szerkesztette a Levéltári Közleményeket, tagja volt a Századok és az Agrártörténeti Szemle szerkesztőbizottságának. 1941 márciusától az MTA levelező tagja volt, de tagságát 1949-ben megszüntették. Tagja volt az MTT-nek és a MAE Agrártörténeti Szakosztályának.Nevéhez számos kulcsfontosságú agrártörténeti, településtörténeti és történeti demográfiai tanulmány kötődik. Kutatásai a két háború közti népi mozgalom hatása alatt a magyar agrármúlt egészét átfogták, jelentős eredményeket ért el parasztság társadalomtörténetének kutatásában.
Foglalkozott a középkori magyar falu kialakulásával és történetével, művelődési viszonyaival.
Másik témája a népiségtörténet volt. A témában folytatott vizsgálódásai keretében Ugocsa megye etnikai viszonyainak történelmi alakulását, az azt befolyásoló gazdasági, társadalmi, politikai folyamatokat tárta fel. A Magyarság életrajza című könyvében a magyarság és a vele együtt élő népek történeti viszonyát elemezte többek között a településtörténet és a történeti demográfia eredményeinek felhasználásával. Foglalkozott szülővárosának és tágabb pátriájának, az Alföldnek a történetével is, a témakörön belül a város múltjának egy-egy szelete, a Debrecent körülvevő tanyarendszer kérdései és a vidéket meghatározó népesség, a hajdúk története foglalkoztatták.
Mindezek mellett végzett történeti demográfiai kutatásokat is. E munkája során a kincstári bevételek 1494. és 1495. évi kimutatásai alapján, azokat egyéb, a birtokos nemességre és a királyi városok népességére vonatkozó források adataival kiegészítve számításokat végzett a XVI. század eleji Magyarország népességére vonatkozóan, amelyet 3,5–4 millió főre becsült.
Főbb művei:
- Debrecen 1848–1849-ben. Debrecen, 1928, Szerző.
- Ugocsa megye. Budapest, 1937, MTA.
- A magyar parasztság története. Budapest, 1940, Magyar Szemle Társaság.
- A magyarság életrajza. Budapest, 1941, MTT.
- Ungarisches Volk, Geschichte und Wandlungen. Budapest–Leipzig, 1944, Danubia.
- A jobbágy birtoklása az örökös jobbágyság korában. Budapest, 1947, MTA.
- Tanulmányok a magyar parasztság történetéből. Budapest, 1948, Teleki Pál Tudományos Intézet.
- Magyarország népessége az 1330-as évek és 1526-os évek között. In Magyarország történeti demográfiája. Szerk.: Kovacsics József. Budapest, 1963, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. 63– 113.
- A falurendszer kialakulása Magyarországon. X–XV. század. Budapest, 1966, Akadémiai Kiadó.
- A középkori magyar falu. Budapest, 1969, Akadémiai Kiadó.
- A magyar mezőgazdaság története a XIV. századtól az 1530-as évekig. Budapest, 1975, Akadémiai Kiadó.
Forrás: Mészáros Balázs: Szabó István. In: Portrék a magyar statisztika és népességtudomány történetéből. Életrajzi lexikon a XVI. századtól napjainkig. Főszerk.: Rózsa Dávid. Budapest, 2014, KSH Könyvtár. 649–650. p.
2018.06.30.
