Laini Taylor: A különös álmodozó

Először csak az első két oldalig jutottam el, de a gyönyörű halál azonnal megragadta a fantáziámat, és tudtam, hogy muszáj lesz tovább olvasnom. Aztán a következő oldalra lapozva előkerült az egyik főszereplőnk, és megtorpantam: LAZLO. (Rendben van, máshol is előfordul ez a név.) Szóval a továbbiakban Lacika első húsz évét követhetjük nyomon, ahogy szépen elvegetál egy porosodó könyvtár elfelejtett sarkában, és közben folyamatosan megalázzák ezt az egyébként igen finom jellemű embert. Amikor már a sírás kerülgetett, és azért kezdtem el könyörögni, hogy most már jöjjön el a katarzis, forduljon meg Lacika sorsa, és a hideg mellé kapjon meleget is, végre elérkeztünk a fordulóponthoz: kinyíltak a mesekönyvek. A történet fölkélt porából, s beszürkült, félig szerzetesnek nevelt könyvmolyunk végre felébred és az álmai után ered. Gyorsan megtelt a könyv szépséggel és varázslattal, de közben lassan bekúszik az olvasó elméjébe egy gondolat. Az a bizonyos első két oldal!

Mert ugye itt vér folyt, és meghalt valaki, egy kék bőrű lány, gyömbérvirágokkal a hajában. És ez gyorsan a rögeszmémmé vált. Nagyon sokszor lapoztam vissza a legelejére, és olvastam el újra meg újra az első pár oldalt, miközben kerestem a virágokat, és próbáltam nem elhinni, de azért eljutni addig a pontig, amíg valósággá (vagy álommá?) válik a jelenet.

Furcsa nevű főszereplőnkről elmondhatjuk, hogy az egyik legegyenesebb gerinccel rendelkező egyén, akivel eddig könyvben találkoztam. Most már csak azért izgulok, hogy ez ne változzon meg a második könyv végéig, és még úgy is happy end legyen. Ugye meg lehet oldani? Ugye?

A könyvtárban itt található.