Linzbauer Ferenc Xavér (1807. december 7. – 1888. szeptember 26.)
180 éve ezen a napon (szeptember 26.) hunyt el Linzbauer Ferenc Xavér orvos, egyetemi tanár.
1825-ben kezdte meg az orvosi tanulmányokat a KMTE-n, s 1832-ben szerezte meg orvosdoktori oklevelét. A diplomaszerzést követően két évig gyakornokként a KMTE-n adott elő, majd a bécsi egyetemen folytatta tanulmányait. Pályája első szakaszában az egészségügyi közigazgatásban dolgozott, 1837 és 1848 között a Jászkun kerület főorvosa volt.
A szabadságharc idején, miután a bécsi kormányzat rendeleteit végrehajtotta, a felelősségre vonástól tartva Windisch-Grätz herceg segítségével Ausztriába menekült, ahol a rennwegi tüzérlaktanyában felállított katonai kórház orvosfőnökévé nevezték ki. Négy hónap után azonban kénytelen volt lemondani hivataláról, mivel a kórházban terjedő tífusz őt is megfertőzte, s a betegségből csak lassan épült fel. 1849 végén tért vissza Magyarországra, ahol császárhű magatartásának jutalmaként 1850-ben a KMTE orvosi karán az állattan helyettes tanári posztját töltötte be. Az orvosi képzés átszervezése keretében 1851-ben rendkívüli tanári kinevezést kapott a sebészi propaedeutika tanszékére, de ebben a minőségében csak egy félévet adott elő. Ugyanebben az évben Bécsbe rendelték a császári és királyi belügyminisztérium egészségügyi osztályára.
1859-ben felmentették bécsi állásából, így 1860-ban hazatért Pestre, és az egyetemen elfoglalta korábbi állását. 1861-ben saját kérésére a sebészi propaedeutika rendes tanárává nevezte ki az uralkodó. 1863 és 1866 között a botanika helyettes tanáraként és az egyetemi füvészkert ideiglenes igazgatójaként is dolgozott, s jelentős érdemeket szerzett a füvészkert növényállományának gazdagításában.
A szabadságharc idején, miután a bécsi kormányzat rendeleteit végrehajtotta, a felelősségre vonástól tartva Windisch-Grätz herceg segítségével Ausztriába menekült, ahol a rennwegi tüzérlaktanyában felállított katonai kórház orvosfőnökévé nevezték ki. Négy hónap után azonban kénytelen volt lemondani hivataláról, mivel a kórházban terjedő tífusz őt is megfertőzte, s a betegségből csak lassan épült fel. 1849 végén tért vissza Magyarországra, ahol császárhű magatartásának jutalmaként 1850-ben a KMTE orvosi karán az állattan helyettes tanári posztját töltötte be. Az orvosi képzés átszervezése keretében 1851-ben rendkívüli tanári kinevezést kapott a sebészi propaedeutika tanszékére, de ebben a minőségében csak egy félévet adott elő. Ugyanebben az évben Bécsbe rendelték a császári és királyi belügyminisztérium egészségügyi osztályára.
1859-ben felmentették bécsi állásából, így 1860-ban hazatért Pestre, és az egyetemen elfoglalta korábbi állását. 1861-ben saját kérésére a sebészi propaedeutika rendes tanárává nevezte ki az uralkodó. 1863 és 1866 között a botanika helyettes tanáraként és az egyetemi füvészkert ideiglenes igazgatójaként is dolgozott, s jelentős érdemeket szerzett a füvészkert növényállományának gazdagításában.
A társadalmi élet terén is aktív volt, 1861–1862-ben kezdeményező szerepet játszott az orvostanhallgatók segélyegyleteinek megalapításában, a sebészek egyletének alapszabályait maga fogalmazta. Az évenként publikált Orvosi országos névtár kiadására tett szabadalmi javaslata révén igyekezett biztosítani az egylet anyagi hátterét is. Az egyetemen 1868-ban előterjesztést tett az orvosi kar centenáriumának megünneplésére, s az ünnepségek első tervét is ő készítette. 1870-ben részt vett magyar katonaorvosok toborzásában a török hadsereg számára. 1871-ben nyugdíjazták, s az ausztriai Mödlingbe költözött, de ennek ellenére részt vett a szaksajtóban és egyéb kiadványok útján a hazai közegészségügy fejlesztéséről szóló vitákban.
A katonaorvosok toborzása terén kifejtett tevékenysége elismeréseként a török Medzsid rend IV. osztályával tüntették ki. Hatósági orvosi és egyetemi tanári munkája mellett mindvégig foglalkoztatták a közegészségügy fejlesztésének kérdései. Még Jászkun kerületi főorvosként szembesült vele, hogy a hatósági orvosok számára nem áll rendelkezésre a hatályos jogszabályokat tartalmazó kézikönyv, ezért határozta el a Magyar Királyság egészségügyi jogszabályainak összegyűjtését Szent István korától 1848-ig. A munka összeállítását József nádor is támogatta, majd a szabadságharc után Karl Geringer, Magyarország helytartója segítette, de gyűjtőmunkája során kiterjedt levelezést folytatott, többek között Toldy Ferencnek, az Akadémia elnökének segítségét és tanácsait is kikérte.
A katonaorvosok toborzása terén kifejtett tevékenysége elismeréseként a török Medzsid rend IV. osztályával tüntették ki. Hatósági orvosi és egyetemi tanári munkája mellett mindvégig foglalkoztatták a közegészségügy fejlesztésének kérdései. Még Jászkun kerületi főorvosként szembesült vele, hogy a hatósági orvosok számára nem áll rendelkezésre a hatályos jogszabályokat tartalmazó kézikönyv, ezért határozta el a Magyar Királyság egészségügyi jogszabályainak összegyűjtését Szent István korától 1848-ig. A munka összeállítását József nádor is támogatta, majd a szabadságharc után Karl Geringer, Magyarország helytartója segítette, de gyűjtőmunkája során kiterjedt levelezést folytatott, többek között Toldy Ferencnek, az Akadémia elnökének segítségét és tanácsait is kikérte.
Codex sanitario-medicinalis Hungarić ab incunabulis Regni usqua ad nostra tempora, studio et opera … congestus című munkája végül 1852 és 1861 között három kötetben látott napvilágot. A Codexhez végzett anyaggyűjtés alapján utólag megírta az egyes egészségügyi szakágak hazai fejlődésének történetét is. Sokoldalú publikációs tevékenységet folytatott, ennek részeként a közegészségügy és az egyetemi oktatás kérdéseiről írt tanulmányai az Orvosi Tárban, a Zeitschrift für Natur- und Heilkundéban; a Pesti Naplóban és a Gyógyászatban jelentek meg. A császári és királyi belügyminisztérium egészségügyi osztályán készítette el Magyarország közegészségügyi statisztikáját is, amely 1859-ben jelent meg. A kötet első része a korabeli egészségügyi intézmények leírását és az egészségügyi személyzet névtárát tartalmazta a korabeli kerületi közigazgatási beosztás szerinti felsorolásban. A második rész pedig statisztikai táblákat közölt az egyes járások és városok egészségügyi ellátottságáról, illetve azok kerületi és országos összesítéséről. Továbbá ebben a részben írt az egészségügyi ellátáshoz hozzáférő népesség nagyságáról, a kórházakról, a jótékony intézetekről és azok vagyonáról, valamint a gyógyhelyek és gyógyfürdők listájáról.
Forrás: Mészáros Balázs: Linzbauer Ferenc Xavér. In: Portrék a magyar statisztika és népességtudomány történetéből. Életrajzi lexikon a XVI. századtól napjainkig. Főszerk.: Rózsa Dávid. Budapest, 2014, KSH Könyvtár. 454–455. p.
2018.09.26.