Erdős Renée (Érseklél, 1879. május 7. – Budapest, 1956. július 9.)
Erdős Renée (eredeti nevén: Ehrental Regina) (Érseklél, 1879. május 7. – Budapest, 1956. július 9.) író, költő.
Felvidéki, sokgyermekes szegény magyar zsidó családban született. Győri és budapesti iskolaévei után színésznőnek tanult a fővárosban, ám tanulmányait hamarosan megszakította. Első verseivel A Hét költőjeként indult, s a női lélek merész ábrázolójaként mutatkozott be. A kritika várakozásaival ellentétben, nem a tartózkodó leányi báj, hanem a nő szerelmi vágyának megéneklésével aratott sikert, s vívta ki a századforduló némely korifeusának haragját. Regényeit ifjú lányok csak titokban olvasták, s a közvélemény nemsokára mint a legerotikusabb magyar írónőt tartotta számon.
Költészete Ady Endrére is hatást gyakorolt, akárcsak Bródy Sándorra, akinek évekig a szeretője volt. A családos – és csapodár – Bródyval való szakítása után katolikus hitre tért. Ezt követően írásaira a misztikus erotikus atmoszféra volt jellemző.
Verseit magasztalták és támadták, de senkit nem hagyott hidegen. Szakításuk után, s az után, hogy Bródy bosszúból elvágta előtte a publikálási lehetőségeket, megbetegedett, külföldre ment, Bécsbe, majd Firenzébe és Rómába (ahol katolizált és egy időre zárdába vonult). 1911-ben tért vissza Magyarországra, majd újra Olaszországban élt, 1913-ban itt ment férjhez Fülep Lajoshoz. 1918-ban, második gyermekük születése előtt nem sokkal elváltak. Az 1920-as években kezdett regényeket írni, s nagy sikert aratott velük. Ő volt az első női író, aki az írásból meg tudott élni, sőt, egy nagyon szép villát vett és tartott fent – ez ma az Erdős Renée-ház Budapest XVII. kerületében, ahol egy szoba emlékeztet rá. 1925-ben férjhez ment nála tíz évvel fiatalabb titkárához, aki aztán háztartását felügyelte, ügyeit intézte, s ő így írhatott.
1927-ben lánya agyműtéten esett át Németországban. A háború alatt orvos lánya egy kórházban, majd Irén nevű barátnője vidéken bújtatta. Ez alatt a villából mindent elhordtak a könyékbeli lakosok, majd a villa szovjet katonák szállása lett. A háború után elvették tőle, és irodalmi karrierjét sem tudta a megváltozott közegben folytatni, nem kívánatos lektűrszerző lett belőle. Orvos lánya 1950-ben öngyilkos lett. Erdős Renée 1956-ban halt meg.
Erdős Renée érzelmes sikerkönyveket írt, a nagyközönségnek, és olyan problémákat feszegetett, amelyek a korban égetőek voltak a nők számára – ez vonzotta olvasóit. Senki más nem írt annyit és olyan szókimondóan a női szexuális élet problémáiról a 20. századi magyar irodalomban, mint ő. A regények általában két szólamot bújtatnak a különböző szereplők véleményeként: a női szereplőkbe belülre beépült, örökölt normák, társadalmi elvárások és azt ezt áthágni kívánás szólamát. A két szólam közötti feszültségben ismerhettek magukra valójában korabeli olvasói, ebben a női szereplehetőségekre vonatkozó folyamatos feszültségben.
Művei:
Leányálmok (versek, 1899)
Versek (1902)
Jöttem hozzátok... (versek, 1909)
Aranyveder (versek, 1910)
János tanítvány (színmű, 1911)
Sibyllák könyve (versek, 1918)
Ősök és ivadékok (regény I-IV., 1920–1929)
Egy perccel alkonyat előtt (versek, 1921)
Santerra bíboros (regény, 1922)
Római levelek (1922)
A nagy sikoly (regény, 1923)
Assisibeli zsoldos (színmű, 1923)
Báró Herczfeld Clarisse (regény, 1926)
Lavinia Tarsin házassága (regény, 1927)
Az indiai vendég (regény, 1929)
Brüsszeli csipke (regény, 1930)
Emlékeim (1931)
Hajnali hegedűszó (regény, 1933)
Összegyűjtött művei (1933)
Árgirus (regény, 1937)
Szemünk fénye (regény, 1939)
Édes Rosamunda(regény, 1941)
Lysias (regény – Réz Bálint álnéven, 1943)
A csukott kert (versek, 1945)
Gránátvirág (regény, 1945)
Antinous: Egy szerelmes nyár története (regény, posztumusz kiadás, 1990)