Mályusz Elemér (1898. augusztus 22. – 1989. augusztus 25.)
120 éve született (augusztus 22.) Mályusz Elemér történész, levéltáros, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja.
Felvidéki eredetű evangélikus család leszármazottja. Szülei evangélikus vallásuk ellenére a szegedi piarista gimnáziumba íratták be, ahol Balanyi György hatására fordult érdeklődése a történelem felé. Érettségi után a BKMTE latin–történelem szakára iratkozott be, az egyetemet mint Eötvös kollégista végezte. A tanári oklevél mellé 1920-ban doktori oklevelet is szerzett, disszertációját Angyal Dávid vezetése mellett készítette el. Túróc megye keletkezése című doktori értekezéséért akadémiai díjat kapott, s ennek folyományaként a kultuszminiszter Bécsbe küldte ki, ahol 1920 és 1922 között Szekfű Gyula irányítása alatt a Haus-, Hof- und Staatsarchiv nemzetiségekre vonatkozó levéltári anyagainak kijegyzetelésében vett részt. 1922 és 1930 között a MOL munkatársaként dolgozott, közben 1925-ben a PPTE-n magyar társadalomtörténet tárgykörben magántanári képesítést nyert. 1928 és 1930 között két szemesztert tartott helyettesként. 1930 és 1934 között az FJTE-n a magyar történelem nyilvános rendkívüli tanáraként dolgozott, bár ebből két évet kutatói szabadságon töltött. 1934-ben nyilvános rendes tanárnak nevezték ki a PPTE középkori magyar történelem tanszékére, a kultuszminisztérium élére távozó Hóman Bálint megüresedett helyére. 1945-ben nem igazolták, és politikai okokból nyugdíjazták.
1947 és 1954 között az evangélikus egyház levéltárosaként dolgozott, majd a politikai enyhülést követően, 1954-től az MTA Történettudományi Intézetének főmunkatársaként térhetett vissza a történettudomány elismert képviselői közé. 1968-ban vonult nyugdíjba. 1930-tól 1944-ig a Magyar Protestáns Egyháztörténeti Adattár, 1931 és 1935 között a Századok szerkesztője volt. 1930-ban az MTA levelező tagjává, 1941-ben rendes tagjává választották. 1949-ben megfosztották akadémiai tagságától, és tanácskozó taggá minősítették vissza. Rendes tagságát csak nem sokkal halála előtt, 1989 májusában állították vissza.
1973-ban Akadémiai Díjat kapott. Tudományos munkássága – saját szavaival – Túróctól Turoczyig a magyar történelem szinte egészét átfogja. A hagyomány szerint családja ősi fészkének tekintett Túróc megye keletkezéséről írt doktori értekezését követően a MOL munkatársaként kezdte meg forrásközlő tevékenységét, s ezt a fajta munkát egész élete során kitartóan folytatta. Az 1920-as években a felvilágosodás és a reformkor történeti kérdései foglalkoztatták, s lényegében már ekkor – a protestáns hagyományoktól nem függetlenül – az uralkodó történetfelfogással szemben alternatív értelmezéseket fogalmazott meg. A reformkor nemzedéke című tanulmányában nem csupán a magyar reformkornak az 1790-es évekig visszanyúló szellemi gyökereire mutatott rá, de a főnemességgel szemben a köznemesség meghatározó szerepére is rávilágított. Ehhez kapcsolódóan közölte Sándor Lipót nádor iratait, majd kutatásait a későbbiekben II. József felvilágosult reformjaira is kiterjesztette, amit ugyancsak forrásközlésekkel kapcsolt össze.
Már korai írásai is a német Volksgeschichte történetírói irányzatának hatását mutatják, s az általa képviselt új szemlélet rövidesen szembeállította a korszak vezető történészével, Szekfű Gyulával. A Szekfű–Mályusz vita a két háború közti időszak legjelentősebb történészvitája volt. A történelemben az állam primátusát hirdető Szekfű-féle felfogással szemben Mályusz nagyrészt a német történettudományi tendenciákat követve, de azokat magyar nemzeti szempontok szerint újraértelmezve, a népiséget emelte történelemformáló tényezővé, s annak kifejeződésében látta az állam mindenkori erejét. A Mályusz nevéhez köthető népiségtörténeti iskola az 1930-as évek második felétől jelentős eredményeket tudott felmutatni, amelyek a történeti Magyarország vármegyéinek új szempontú monografikus feldolgozásában nyilvánultak meg. A népiségtörténet szempontjait követve foglalkozott a magyar művelődés- és egyháztörténettel, utóbbi téren a felekezeti határok meghaladását szorgalmazta. Jelentős a középkori Magyar Királyság, illetve középkori magyar társadalom történetével kapcsolatos munkássága, 1945 után teljes egészében ennek a témának szentelte magát. A Zsigmond-kori oklevéltár kiadása mellett több monográfiát is írt a XIV–XV. századi Magyar Királyság társadalom- és művelődéstörténetéről, amelyen belül különösen krónikakutatásai, Thuróczy krónikájával kapcsolatos vizsgálódásai érdemelnek figyelmet.
Forrás: Mészáros Balázs: Mályusz Elemér. In: Portrék a magyar statisztika és népességtudomány történetéből. Életrajzi lexikon a XVI. századtól napjainkig. Főszerk.: Rózsa Dávid. Budapest, 2014, KSH Könyvtár. 474–475. p.
A kép forrása: Klebelsberg Kastély
Forrás: Mészáros Balázs: Mályusz Elemér. In: Portrék a magyar statisztika és népességtudomány történetéből. Életrajzi lexikon a XVI. századtól napjainkig. Főszerk.: Rózsa Dávid. Budapest, 2014, KSH Könyvtár. 474–475. p.
A kép forrása: Klebelsberg Kastély
2018.08.22.