Kádas Kálmán (1908. július 30. – 1985. március 17.)
110 évvel ezelőtt (július 30.) született Kádas Kálmán gépészmérnök, közgazdász, statisztikus, egyetemi tanár.
A váci gimnáziumban tett jeles érettségi vizsgát, ahol a matematikát és a fizikát Öveges József professzor szerettette meg vele. A gimnázium elvégzése után a JME-n tanult, ahol 1930-ban fejezte be gépészmérnöki tanulmányait jeles eredménnyel. 1932-ben ugyanitt abszolválta a közgazdasági szakot. 1936-ban szerzett közgazdasági doktori fokozatot. Egyetemi évei alatt Heller Farkas gyakorolta rá a legnagyobb hatást.
Első tanulmánya 1935-ben jelent meg a Közgazdasági Szemlében. A JNMGE kinevezte adjunktussá, majd 1942-ben intézeti tanárrá. 1941-ben megjelent munkája, az Áralakulások és a piaci egyensúly, amelyhez Heller Farkas írt előszót, 1942-ben elnyerte az MTA nívódíját. 1943-ban magántanári képesítést szerzett a JNMGE KTK-n A termelés egzakt gazdasági törvényei tárgykörből, ahol 1948-ig oktatott.
1940 és 1950 között a KSH szakértőjeként tevékenykedett. Kutatócsoportot vezetett az Iparstatisztikai Főosztályon, számításokat végzett a papírgyártás, a vas- és fémipar, illetve a gépgyártás iparágaiban. Habár munkahelyet váltott, és nyugdíjazásáig nem dolgozott többé a KSH-ban, kapcsolatát élete végéig fenntartotta a hivatallal.
A BME-n 1971-ig tanszékvezető, majd 1971 és 1974 között az ágazati gazdaságtani tanszékcsoport vezetője volt, 1974-től 1976-ig pedig a közlekedéstechnikai és szervezési intézeti igazgatóhelyettes posztját töltötte be. Ezt követően, 1980-ban bekövetkezett nyugdíjazásáig, a Közlekedés- és Vállalatgazdaságtani Osztályt és a BME Közlekedésgazdaságtan Tanszékét irányította. Magyarországon a Gazdaság, a Közlekedéstudományi Szemle, a Statisztikai Szemle, a Szigma és a Városi Közlekedés című szaklapoknak volt szerkesztőbizottsági tagja, külföldön pedig 1969 és 1978 között az Environment and Planning (London) és a 1970-től 1981-ig Regional and Urban Economics (Amszterdam) című folyóiratoknak.
Kiváló angol- és némettudásának köszönhetően tizenhárom országban jelentek meg tanulmányai, előadásai. 1971-ben a Müncheni Műszaki Egyetem vendégprofesszoraként dolgozott, 1972-ben pedig az Osztrák Közlekedéstudományi Társaság tiszteletbeli tagjává választotta. 1974-ben tagságot nyert az ASA senior tagjai közé.
Elkötelezett tanárként úgy vélte, életművének folytatói tanítványai lehetnek. 1961-ben megszerezte a műszaki tudományok kandidátusa, 1974-ben pedig a műszaki tudományok doktora címet. Hat aspiránst készített fel a kandidátusi fokozat elnyerésére, és több mint negyven akadémiai doktori, kandidátusi értekezés hivatalos bírálója volt. Félévszázados oktatói pályafutása során összesen mintegy harmincezer hallgatót oktatott. Aktív résztvevője volt a statisztikai tudományos konferenciáknak, tanácskozásoknak, és támogatta a statisztikai kutatások terén tevékenykedők munkáját. 1945-től az MKT főtitkára, 1949 és 1951 között pedig igazgatója volt. 1959-től 1976-ig az újjászervezett társaság alelnökeként működött. 1947 és 1951 között az MST főtitkára, 1946-tól az ES tagja volt. Ezenfelül kilenc akadémiai bizottságnak volt tagja (többek között 1967-től az MTA Statisztikai Bizottságának és 1975-től a MTA Jövőkutatási Bizottságának), több bizottság alelnöki posztját is betöltötte.
Műszaki érdeklődésének köszönhetően munkásságában az egzakt gazdaságvizsgálati módszerek kerültek előtérbe. Az 1930-as és 1940-es években fő kutatási területe az áralakulás ökonometriai modellezése, a piaci egyensúly vizsgálata volt. Kiemelte, hogy az árpolitika csak része lehet az állam egész gazdaságpolitikájának, felhívta a figyelmet a kölcsönös összefüggések szerepére. A termeléseredmények becslése terén úttörő munkát végzett, Magyarországon elsőként alkalmazta (és egészítette ki) az iparban a termelés gazdasági törvényeire a Cobb–Douglas függvényt.
Az elsők között figyelt fel az ökonometria eredményeire, Az ökonometriai kutatás célkitűzései és módszerei című tanulmányában e kutatási irány lehetőségeit ismertette. Közgazdaságtan című művében a Műegyetemen tartott előadásait összegzi.
Maradandó érdemeket szerzett az ökonometria alkalmazásának úttörőjeként a közlekedés-gazdaságtan és a közlekedésstatisztika hazai kialakításában is.
Első tanulmánya 1935-ben jelent meg a Közgazdasági Szemlében. A JNMGE kinevezte adjunktussá, majd 1942-ben intézeti tanárrá. 1941-ben megjelent munkája, az Áralakulások és a piaci egyensúly, amelyhez Heller Farkas írt előszót, 1942-ben elnyerte az MTA nívódíját. 1943-ban magántanári képesítést szerzett a JNMGE KTK-n A termelés egzakt gazdasági törvényei tárgykörből, ahol 1948-ig oktatott.1940 és 1950 között a KSH szakértőjeként tevékenykedett. Kutatócsoportot vezetett az Iparstatisztikai Főosztályon, számításokat végzett a papírgyártás, a vas- és fémipar, illetve a gépgyártás iparágaiban. Habár munkahelyet váltott, és nyugdíjazásáig nem dolgozott többé a KSH-ban, kapcsolatát élete végéig fenntartotta a hivatallal.
A BME-n 1971-ig tanszékvezető, majd 1971 és 1974 között az ágazati gazdaságtani tanszékcsoport vezetője volt, 1974-től 1976-ig pedig a közlekedéstechnikai és szervezési intézeti igazgatóhelyettes posztját töltötte be. Ezt követően, 1980-ban bekövetkezett nyugdíjazásáig, a Közlekedés- és Vállalatgazdaságtani Osztályt és a BME Közlekedésgazdaságtan Tanszékét irányította. Magyarországon a Gazdaság, a Közlekedéstudományi Szemle, a Statisztikai Szemle, a Szigma és a Városi Közlekedés című szaklapoknak volt szerkesztőbizottsági tagja, külföldön pedig 1969 és 1978 között az Environment and Planning (London) és a 1970-től 1981-ig Regional and Urban Economics (Amszterdam) című folyóiratoknak.
Kiváló angol- és némettudásának köszönhetően tizenhárom országban jelentek meg tanulmányai, előadásai. 1971-ben a Müncheni Műszaki Egyetem vendégprofesszoraként dolgozott, 1972-ben pedig az Osztrák Közlekedéstudományi Társaság tiszteletbeli tagjává választotta. 1974-ben tagságot nyert az ASA senior tagjai közé.
Elkötelezett tanárként úgy vélte, életművének folytatói tanítványai lehetnek. 1961-ben megszerezte a műszaki tudományok kandidátusa, 1974-ben pedig a műszaki tudományok doktora címet. Hat aspiránst készített fel a kandidátusi fokozat elnyerésére, és több mint negyven akadémiai doktori, kandidátusi értekezés hivatalos bírálója volt. Félévszázados oktatói pályafutása során összesen mintegy harmincezer hallgatót oktatott. Aktív résztvevője volt a statisztikai tudományos konferenciáknak, tanácskozásoknak, és támogatta a statisztikai kutatások terén tevékenykedők munkáját. 1945-től az MKT főtitkára, 1949 és 1951 között pedig igazgatója volt. 1959-től 1976-ig az újjászervezett társaság alelnökeként működött. 1947 és 1951 között az MST főtitkára, 1946-tól az ES tagja volt. Ezenfelül kilenc akadémiai bizottságnak volt tagja (többek között 1967-től az MTA Statisztikai Bizottságának és 1975-től a MTA Jövőkutatási Bizottságának), több bizottság alelnöki posztját is betöltötte.
Műszaki érdeklődésének köszönhetően munkásságában az egzakt gazdaságvizsgálati módszerek kerültek előtérbe. Az 1930-as és 1940-es években fő kutatási területe az áralakulás ökonometriai modellezése, a piaci egyensúly vizsgálata volt. Kiemelte, hogy az árpolitika csak része lehet az állam egész gazdaságpolitikájának, felhívta a figyelmet a kölcsönös összefüggések szerepére. A termeléseredmények becslése terén úttörő munkát végzett, Magyarországon elsőként alkalmazta (és egészítette ki) az iparban a termelés gazdasági törvényeire a Cobb–Douglas függvényt.
Az elsők között figyelt fel az ökonometria eredményeire, Az ökonometriai kutatás célkitűzései és módszerei című tanulmányában e kutatási irány lehetőségeit ismertette. Közgazdaságtan című művében a Műegyetemen tartott előadásait összegzi.
Maradandó érdemeket szerzett az ökonometria alkalmazásának úttörőjeként a közlekedés-gazdaságtan és a közlekedésstatisztika hazai kialakításában is.
Forrás: Farkas Balázs: Kádas Kálmán. In: Portrék a magyar statisztika és népességtudomány történetéből. Életrajzi lexikon a XVI. századtól napjainkig. Főszerk.: Rózsa Dávid. Budapest, 2014, KSH Könyvtár 353–354 p.
A kép forrása.
2018.07.30.
