155 éve hunyt el Semmelweis Ignác (1818– 1865) szülész, nőgyógyász
„Az anyák megmentője" 155 éve hunyt el, aki már a XIX. század közepén igen fontosnak tartotta a gyakori és alapos kézmosást.
A korszakban nagy problémát jelentett a szülőanyák gyakori elhalálozása, ami a gyermekágyi láz okozott. A bécsi közkórház I. számú szülészeti osztályán tapasztalt kirívóan magas számok miatt a központi kormányzat többször indított vizsgálatot, ám magyarázatot és gyógymódot nem talált a problémára. A szakmai köztudat járványos és ragályos betegségként tartotta számon, terjedésével és eredetével kapcsolatban több feltételezés is létezett, ám egyik se tudott közülük kielégít ő magyarázatot adni ezekre. Semmelweis elhivatott szülészorvosként nem tudott belenyugodni a helyzet megváltoztathatatlanságába, ezért önálló kutatásokba kezdett.
Munkája során először a klinikai statisztikák alapján feldolgozta a 1841 és 1846 közötti születési és halálozási adatokat, majd kiszámolta a gyermekágyi láz miatt bekövetkezett letalitási arányszámokat. Vizsgálataiban arra a megállapításra jutott, hogy az I. számú szülészeti osztályon nagyjából háromszor annyi szülőanya hunyt el, mint a II. számú osztályon. Ennek a különbségnek a felismerése volt a kiindulási alap a későbbi vizsgálódásaihoz. Semmelweis a Joseph Skoda elő- adásain elsajátított tudományos nézet alapján minden felmerült hipotézist alaposan megvizsgált, majd gondos statisztikai elemzések után megcáfolt.
Saját elméletének alátámasztásához hosszú időre visszatekintő dinamikus sorokat használt. Felkutatta a bécsi közkórház szülészeti osztályának születési és halálozási adatait az intézmény 1784-es megalapításától kezdve, és kiszámolta a letalitási arányszámokat. Ezeket a vizsgálatokat elvégezte az angol, ír és párizsi szülészeti klinikákkal is, és a kirajzolódó tendenciákat összevetette a bécsi adatsorokkal. A bécsi kórház számainak elemzése során észlelt halálozási arányváltozások idő szerinti csoportosításával kimutatta, hogy az 1820-as évek előtt – a kórbonctani vizsgálatok elterjedése előtt – a gyermekágyi lázban elhunyt anyák aránya viszonylag csekély volt, ám ez a szám 1832-re jelentősen megemelkedett. Ennek az volt a magyarázata, hogy a bécsi klinikán 1832-ben létrehozott II. szülészeti osztályon és az I. szülészeti osztályon kezdetben vegyesen dolgoztak bábajelöltek és medikusok, így a halálozási arányok közel azonosak voltak. 1841-től kezdve azonban a két osztály elkülönült egymástól, amennyiben az I. osztályon csak medikusok és orvosok, a II. osztályon pedig csak bábaasszonyok tevékenykedtek. Ez a statisztikai adatokban úgy jelentkezett, hogy a II. osztályon csökkentek a halálozási mutatók, míg a I. osztályon tovább nőttek. Eredményeinek nyomán a haladó szellemű bécsi orvosprofesszorok javasolták egy bizottság felállítását, amely további vizsgálatokkal igazolhatta volna Semmelweis megállapításainak helyességét, ám ezt a kezdeményezést maradi kollégáik elbuktatták.
A kórház vezetése a kór okát a szülészeten tapasztalható zsúfoltságnak tudta be, de Semmelweis huszonöt év statisztikai adatainak elemzésével kimutatta, hogy az ápoltak száma és a halálozások gyakorisága között nem volt egyértelmű összefüggés. A kortársak közül sokan a klimatikus viszonyokból próbálták levezetni a fertőzések okát. Megfigyelések és tapasztalatok szerint a téli hónapokban több, a nyári hónapokban kevesebb volt a halálozás. Ennek a hipotézisnek a vizsgálatára Semmelweis nyolc év hónapokra lebontott adatait elemezte. Számításai alapján kimutatta, hogy bár megfigyelhető ez az ingadozás az éves halálozási adatokból, közvetlen oksági viszony nem volt az időjárás és a halálozások között. Saját elmélete szerint az alacsonyabb nyári halandóságot a medikusok tanítási szünete és a kevesebb boncolás, míg a nagyobb téli halandóságot a gyakoribb boncolások és az ezzel járó kontaktfertőzések okozták.
Némi bonyodalom után 1847 márciusában végleg megkapta tanársegédi kinevezését és az osztály irányítását. Az osztály átvétele idején értesült barátja és kollégája, Jakob Kolletchka haláláról, amelyet egy fertőzött bonckés által keletkezett seb és az ebből kifejlődött vérmérgezés okozott. A tünetek azonosságából rájött, hogy a gyermekágyi láz és a vérmérgezés ugyanaz a betegség. A gyermekágyi láz okaként azt a gyakorlatot jelölte meg, miszerint a szülészmedikusok bonctani gyakorlataik után fertőzött kézzel végeztek nőgyógyászati vizsgálatokat és vezettek le szüléseket. Semmelweis még nem tudott a baktériumokról, de tudatában volt annak, hogy a boncolás során láthatatlan – de szagolható – bomló szerves részek maradnak az orvos kezén, amelyek szepszist okoznak. Rövid kísérletezés után megállapította, hogy a klórmeszes víz a leghatékonyabb fertőtlenítő szer, azt alkalmazva sikerült egy százalék alá szorítania a halandósági rátát.
Forrás: Derzsy Márk: Semmelweis Ignác. In: Portrék a magyar statisztika és népességtudomány történetéből. Életrajzi lexikon a XVI. századtól napjainkig. Főszerk.: Rózsa Dávid. Budapest, 2014, KSH Könyvtár. 628–631. p.
Munkája során először a klinikai statisztikák alapján feldolgozta a 1841 és 1846 közötti születési és halálozási adatokat, majd kiszámolta a gyermekágyi láz miatt bekövetkezett letalitási arányszámokat. Vizsgálataiban arra a megállapításra jutott, hogy az I. számú szülészeti osztályon nagyjából háromszor annyi szülőanya hunyt el, mint a II. számú osztályon. Ennek a különbségnek a felismerése volt a kiindulási alap a későbbi vizsgálódásaihoz. Semmelweis a Joseph Skoda elő- adásain elsajátított tudományos nézet alapján minden felmerült hipotézist alaposan megvizsgált, majd gondos statisztikai elemzések után megcáfolt.
Saját elméletének alátámasztásához hosszú időre visszatekintő dinamikus sorokat használt. Felkutatta a bécsi közkórház szülészeti osztályának születési és halálozási adatait az intézmény 1784-es megalapításától kezdve, és kiszámolta a letalitási arányszámokat. Ezeket a vizsgálatokat elvégezte az angol, ír és párizsi szülészeti klinikákkal is, és a kirajzolódó tendenciákat összevetette a bécsi adatsorokkal. A bécsi kórház számainak elemzése során észlelt halálozási arányváltozások idő szerinti csoportosításával kimutatta, hogy az 1820-as évek előtt – a kórbonctani vizsgálatok elterjedése előtt – a gyermekágyi lázban elhunyt anyák aránya viszonylag csekély volt, ám ez a szám 1832-re jelentősen megemelkedett. Ennek az volt a magyarázata, hogy a bécsi klinikán 1832-ben létrehozott II. szülészeti osztályon és az I. szülészeti osztályon kezdetben vegyesen dolgoztak bábajelöltek és medikusok, így a halálozási arányok közel azonosak voltak. 1841-től kezdve azonban a két osztály elkülönült egymástól, amennyiben az I. osztályon csak medikusok és orvosok, a II. osztályon pedig csak bábaasszonyok tevékenykedtek. Ez a statisztikai adatokban úgy jelentkezett, hogy a II. osztályon csökkentek a halálozási mutatók, míg a I. osztályon tovább nőttek. Eredményeinek nyomán a haladó szellemű bécsi orvosprofesszorok javasolták egy bizottság felállítását, amely további vizsgálatokkal igazolhatta volna Semmelweis megállapításainak helyességét, ám ezt a kezdeményezést maradi kollégáik elbuktatták.
A kórház vezetése a kór okát a szülészeten tapasztalható zsúfoltságnak tudta be, de Semmelweis huszonöt év statisztikai adatainak elemzésével kimutatta, hogy az ápoltak száma és a halálozások gyakorisága között nem volt egyértelmű összefüggés. A kortársak közül sokan a klimatikus viszonyokból próbálták levezetni a fertőzések okát. Megfigyelések és tapasztalatok szerint a téli hónapokban több, a nyári hónapokban kevesebb volt a halálozás. Ennek a hipotézisnek a vizsgálatára Semmelweis nyolc év hónapokra lebontott adatait elemezte. Számításai alapján kimutatta, hogy bár megfigyelhető ez az ingadozás az éves halálozási adatokból, közvetlen oksági viszony nem volt az időjárás és a halálozások között. Saját elmélete szerint az alacsonyabb nyári halandóságot a medikusok tanítási szünete és a kevesebb boncolás, míg a nagyobb téli halandóságot a gyakoribb boncolások és az ezzel járó kontaktfertőzések okozták.
Némi bonyodalom után 1847 márciusában végleg megkapta tanársegédi kinevezését és az osztály irányítását. Az osztály átvétele idején értesült barátja és kollégája, Jakob Kolletchka haláláról, amelyet egy fertőzött bonckés által keletkezett seb és az ebből kifejlődött vérmérgezés okozott. A tünetek azonosságából rájött, hogy a gyermekágyi láz és a vérmérgezés ugyanaz a betegség. A gyermekágyi láz okaként azt a gyakorlatot jelölte meg, miszerint a szülészmedikusok bonctani gyakorlataik után fertőzött kézzel végeztek nőgyógyászati vizsgálatokat és vezettek le szüléseket. Semmelweis még nem tudott a baktériumokról, de tudatában volt annak, hogy a boncolás során láthatatlan – de szagolható – bomló szerves részek maradnak az orvos kezén, amelyek szepszist okoznak. Rövid kísérletezés után megállapította, hogy a klórmeszes víz a leghatékonyabb fertőtlenítő szer, azt alkalmazva sikerült egy százalék alá szorítania a halandósági rátát.
Forrás: Derzsy Márk: Semmelweis Ignác. In: Portrék a magyar statisztika és népességtudomány történetéből. Életrajzi lexikon a XVI. századtól napjainkig. Főszerk.: Rózsa Dávid. Budapest, 2014, KSH Könyvtár. 628–631. p.
2020.08.13.
