David Attenborough: Egy ifjú természettudós történetei – Állatkerti gyűjtőutak

David Attenborough-ról kijelenthetem, hogy a Föld minden szegletén járt, leszámítva talán a nappalimat. Amúgy, ha jobban belegondolok – és mindig ez a vége – nincs is nappalim.
 

Hogyha földhözragadtabban szeretnék fogalmazni, azt mondanám, hogy kevés olyan ember él közöttünk, aki az összes kontinensen megfordult már, ráadásul nemcsak az idegenvezetők és turisták által kitaposott, többé-kevésbé biztonságosnak tekinthető ösvényekre tette be a lábát, hanem valóban az eldugott szegleteket járta be. És azt hiszem, nem valamiféle fiatalkori vakmerőség késztette erre, hanem a Természet iránti őszinte kíváncsiság és tisztelet, valamint a szerzett tapasztalatok megosztásának öröme. Mindannyiunk nagy szerencséjére az új ismeretek utáni vágya és a tudást továbbadni akarása egyaránt megmaradt a sokadik X múltán, vagyis inkább a C-hez közeledvén is. A közel százévnyi természettudományos tapasztalat nem tréfadolog. Főleg, ha valaki a saját bőrén tapasztalta, hogy az „európai” emberen kívül bizony más sikeres létformák is élnek a Földön.
 

Az Egy ifjú természettudós történetei a szerző három korai állatkerti gyűjtőútjának élménybeszámolója, ám ne vadásztörténeteket várjunk tőle. Szép számmal vannak ebben a könyvben kalandos, akár életveszélyes helyzetek, vagy elkeseredett harc az elemekkel – különös tekintettel a nagyváros dzsungelében tapasztalt bürokráciára. Találkozhatunk benne furcsa állatokkal, vagy olyan emberekkel, akik Rejtő Jenő legjobban sikerült regényeiben is megállnák a helyüket. A kötetben szereplő mindhárom írás fontos kordokumentum, amely alapján képet alkothatunk a nagyjából hatvan évvel ezelőtti Dél-Amerika és Indonézia egyes részeiről, az akkor még létező, mára már többnyire mesterségesen fenntartott néphagyományról, és a 21. századra teljesen eltűnt vagy egyre gyorsabban pusztuló természetes élőhelyekről, valamint olvashatunk a természettudomány egyik úttörőjének és társainak hétköznapinak korántsem nevezhető hétköznapjairól.
 

Lesznek olvasók, akiknek ismerősnek fog tűnni ez a könyv. A három gyűjtőútról szóló írás 1993-ban már megjelent, más fordításban, Titokzatos állatok nyomában címmel. De nekik is érdemes újraolvasni a frissített kiadást, amelyben helyet kapott a szerző újonnan, 2017-ben írt bevezetése is. Aki pedig szívesen olvasna hasonló témájú művet a szerzőtől, jó szívvel ajánlom neki az Utazás a múltba és a Madagaszkár állatparadicsoma című, régebben megjelent könyveit is.
 

A könyvtárban itt található.