Schwartner Márton (1759. március 1. – 1823. augusztus 15.)
195 éve ezen a napon (augusztus 15.) hunyt el Schwartner Márton statisztikus, történész, egyetemi tanár.
A késmárki, a pozsonyi és a soproni líceumokban tanult, majd a göttingeni egyetemen történelmet hallgatott, ahol megismerkedett a történelem segédtudományaival és a statisztikával is. Nagy hatással voltak rá Johann Christoph Gatterer és August Ludwig von Schlözer előadásai. 1771-től 1774-ig Prónay László báró gyermekeinél nevelősködött, majd gimnáziumi tanár volt Késmárkon (1784–1786) és Sopronban (1786–1788), ahol történelmet, statisztikát és diplomatikát oktatott. 1788-ban elnyerte a KMTE diplomatika tanszékét, amivel egyidejűleg az egyetemi könyvtár őre, majd 1818 és 1823 között megbízott igazgatója volt. Protestáns vallása miatt nem kaphatott kinevezést az akkor még teljesen katolikus KMTE statisztikai tanszékére.
A KMTE-n az oklevéltan, valamint a címer- és pecséttan tanszékének alapítója volt. A tantárgy alapja a latin nyelvű Introductio in rem diplomaticam aevi intermedii, praecipue Hungaricam (Bevezetés az oklevéltanba, különös tekintettel a középkori magyar oklevéltanra) címő munkája volt, amely Budán, 1790-ben jelent meg. 1798-ban, Pesten megjelent főművében (Statistik des Königreichs Ungern: ein Versuch) a Habsburg-birodalom részét képező Magyarország állapotát kívánta feltárni. A hatalmas mennyiségű adatkincs összegyűjtését – hivatalos statisztikai szolgálat hiányában – maga végezte el. Az elkészült könyv – a schlözeri iskolának megfelelően – három nagy fejezetre tagolódott. Az elsőben az ország népességi és gazdasági viszonyait tárta fel. Előbbihez felhasználta az 1784 és 1787 között végzett népszámlálások eredményeit, amelyek alapján megkísérelte kiszámolni az ország népességét, népsűrűségét, valamint a népességszám várható alakulását a jövőben; az utóbbiban bemutatta az mezőgazdaságot, az ipart, a kereskedelmet, az erdőgazdálkodást és a bányászatot is.
A második részben az ország politikai berendezkedését, végül a harmadik részben a közigazgatást és a kormányzatot ismertette. Munkája 1809–1811-ben újra megjelent két kötetben, javított, bővített kiadásban. A számadatokat szöveges leírásokba illesztve közölte, néhány személtető statisztikai táblázattal kiegészítve. Következetes leírást adott az ország földrajzi fekvéséről, határairól, termőföldjeiről, hegyeiről, vizeiről, éghajlatáról, valamint népességéről, a népsűrűségről, a lakosság nyelvek, felekezetek szerinti megoszlásáról. Egyúttal helyzetképet adott a növénytermelésről, az állatállományról, az ásványi kincsekről, a kézművesiparról, a gyárak, manufaktúrák jellemzőiről, a kereskedelemről, az ország kereskedelmi kiviteléről és behozataláról. Az adatsorokra alapozva történetileg is értékelte a jelenségek összefüggéseit. Az újabb kiadásba beleépítette az 1802 és 1805 között végzett népszámlálások, valamint Erdély tekintetében az 1802. évi keresztelések, élveszületések, házasságok és halálozások adatait is. Művének nagy érdeme, hogy a német leíró irányzatot ötvözte az angol aritmetikai módszerrel, amely a jelenségek közötti összefüggések vizsgálatát és azok jelentőségét kutatta.
A statisztikatudomány egészét átfogó tudományelméleti vizsgálatokat is végzett. Ismerte és felhasználta a kor hazai és külföldi statisztikai irodalmának szinte teljes egészét. Felismerte, hogy az alkalmazott statisztika mellett szükséges annak elméleti alapjait is kidolgozni. Munkáiban meghatározta a statisztika fogalmát, tárgyát, ismertette az alapvető módszereket, a statisztika lehetséges forrásait, valamint azok összefüggéseit más tudományterületekkel. Bemutatta korának gazdasági, politikai és társadalmi viszonyait is. A római katolikus, a görög katolikus, a görögkeleti és az evangélikus egyház híveiről, a papságról, az iskolákról és a tanárokról, valamint a nemesekről, kereskedőkről, gyárosokról, kézművesekről, parasztokról, továbbá a koldusokról közölt adatai forrásértékűek. Bemutatta a művelődés intézményeit, a rendőrség működését, ismertette az alkalmazott súly- és mértékrendszert. 1808-ban nemesi címet kapott. Tizenkétezer kötetes könyvtárát egy tizenötezer forintos alapítvánnyal együtt a késmárki líceumra hagyta. További tizenötezer forintot adományozott a késmárki szegény leányok kiházasítására.
A KMTE-n az oklevéltan, valamint a címer- és pecséttan tanszékének alapítója volt. A tantárgy alapja a latin nyelvű Introductio in rem diplomaticam aevi intermedii, praecipue Hungaricam (Bevezetés az oklevéltanba, különös tekintettel a középkori magyar oklevéltanra) címő munkája volt, amely Budán, 1790-ben jelent meg. 1798-ban, Pesten megjelent főművében (Statistik des Königreichs Ungern: ein Versuch) a Habsburg-birodalom részét képező Magyarország állapotát kívánta feltárni. A hatalmas mennyiségű adatkincs összegyűjtését – hivatalos statisztikai szolgálat hiányában – maga végezte el. Az elkészült könyv – a schlözeri iskolának megfelelően – három nagy fejezetre tagolódott. Az elsőben az ország népességi és gazdasági viszonyait tárta fel. Előbbihez felhasználta az 1784 és 1787 között végzett népszámlálások eredményeit, amelyek alapján megkísérelte kiszámolni az ország népességét, népsűrűségét, valamint a népességszám várható alakulását a jövőben; az utóbbiban bemutatta az mezőgazdaságot, az ipart, a kereskedelmet, az erdőgazdálkodást és a bányászatot is.
A második részben az ország politikai berendezkedését, végül a harmadik részben a közigazgatást és a kormányzatot ismertette. Munkája 1809–1811-ben újra megjelent két kötetben, javított, bővített kiadásban. A számadatokat szöveges leírásokba illesztve közölte, néhány személtető statisztikai táblázattal kiegészítve. Következetes leírást adott az ország földrajzi fekvéséről, határairól, termőföldjeiről, hegyeiről, vizeiről, éghajlatáról, valamint népességéről, a népsűrűségről, a lakosság nyelvek, felekezetek szerinti megoszlásáról. Egyúttal helyzetképet adott a növénytermelésről, az állatállományról, az ásványi kincsekről, a kézművesiparról, a gyárak, manufaktúrák jellemzőiről, a kereskedelemről, az ország kereskedelmi kiviteléről és behozataláról. Az adatsorokra alapozva történetileg is értékelte a jelenségek összefüggéseit. Az újabb kiadásba beleépítette az 1802 és 1805 között végzett népszámlálások, valamint Erdély tekintetében az 1802. évi keresztelések, élveszületések, házasságok és halálozások adatait is. Művének nagy érdeme, hogy a német leíró irányzatot ötvözte az angol aritmetikai módszerrel, amely a jelenségek közötti összefüggések vizsgálatát és azok jelentőségét kutatta.
A statisztikatudomány egészét átfogó tudományelméleti vizsgálatokat is végzett. Ismerte és felhasználta a kor hazai és külföldi statisztikai irodalmának szinte teljes egészét. Felismerte, hogy az alkalmazott statisztika mellett szükséges annak elméleti alapjait is kidolgozni. Munkáiban meghatározta a statisztika fogalmát, tárgyát, ismertette az alapvető módszereket, a statisztika lehetséges forrásait, valamint azok összefüggéseit más tudományterületekkel. Bemutatta korának gazdasági, politikai és társadalmi viszonyait is. A római katolikus, a görög katolikus, a görögkeleti és az evangélikus egyház híveiről, a papságról, az iskolákról és a tanárokról, valamint a nemesekről, kereskedőkről, gyárosokról, kézművesekről, parasztokról, továbbá a koldusokról közölt adatai forrásértékűek. Bemutatta a művelődés intézményeit, a rendőrség működését, ismertette az alkalmazott súly- és mértékrendszert. 1808-ban nemesi címet kapott. Tizenkétezer kötetes könyvtárát egy tizenötezer forintos alapítvánnyal együtt a késmárki líceumra hagyta. További tizenötezer forintot adományozott a késmárki szegény leányok kiházasítására.
Forrás: Derzsy Márk – Nádudvari Zoltán – Ternovácz Bálint: Schwartner Márton. In: Portrék a magyar statisztika és népességtudomány történetéből. Életrajzi lexikon a XVI. századtól napjainkig. Főszerk.: Rózsa Dávid. Budapest, 2014, KSH Könyvtár. 624–625. p.
A kép forrása: Wikipédia
2018.08.15.