Findura Imre (1844. október 23. – 1930. január 29.)

1869-ben a Földmívelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztériumban alkalmazták, ahol két évig kinevezés nélküli díjnokként működött. 1871-ben II. osztályú számtiszti minőségben átkerült az önállósodott statisztikai hivatalba. Bár mindvégig a könyvtárban dolgozott, a könyvtárnoki kinevezést csak 1892-ben nyerte el. Harminc év szolgálat után, 1900. december végén léptették elő statisztikai főtisztté. 1904-ben hanyatló egészségi állapota miatt lemondott a „könyvtár vezetésének felelősségteljes feladatáról”. Ezt követően néhány évig még – személyi pótlékot élvezve, beosztottként – az intézmény munkatársa maradt. 1907-ben vonult nyugalomba. Hivatali munkája mellett Vác helytörténeti gyűjteményének tanácsosa volt. 1891-ben részt vett a régészeti és művészeti kiállítás rendezésében, illetve a váci múzeum létrehozásáért felelős testület munkájában. 
 

Nevéhez főződik a KSH könyvtára gyűjteményének kialakítása és rendezése, a többes példányok kiszűrése. Elindította a nemzetközi cserekapcsolatokat, amelyek 1884-ben már Észak-Amerikától Görögországig több hivatalra és kutatóintézetre kiterjedtek. 1885-ben kötetformában megjelentette a könyvtár első szakkatalógusát, amely tíz fő- és több alcsoportra osztva tartalmazta az állományában található kiadványok jegyzékét. Findura vezetése alatt vált a statisztikai hivatal könyvtára köteles példányra jogosult nyilvános könyvtárrá. Tevékenysége nyomán az alig kétezer kötetes induló állomány 1895 végére már hatvanhatezer darabot számlált. Tudományos munkásságának legfontosabb emlékei Vácról és Rimaszombatról készített helytörténeti monográfiái, valamint Fáy Andrásról szóló értekezése.