Mennyi ételt dobunk ki? …Valószínűleg többet, mint gondolnád

Ez két okból is fontos. Minél kevesebbet pazarol a világ, annál könnyebb lesz az elkövetkező években a globális népesség élelmiszerigényeinek kielégítése. Másodszor, a hulladék csökkentése igen fontos tényező az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésében is.

Az élelmiszer-hulladék az egyenlőtlenség szembetűnő mércéje. A szegény országokban a legtöbb élelmiszer-hulladék a gazdaságokban vagy a piacra történő szállítás folyamán keletkezik. Dél-Ázsiában például a termesztett karfiol fele kidobásra kerül, mert nincs elegendő lehetőség hűtésére, állítja Rosa Rolle asszony, az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (továbbiakban: FAO) élelmiszer-hulladék és -veszteség szakértője. A paradicsom összenyomódik, ha nagy zsákokba csomagolják. Délkelet-Ázsiában a saláta tönkremegy úton a gazdaságoktól a városi szupermarketekig.

A szegény országokban nagyon kevés ételt dobnak ki a fogyasztók. Túl értékes ahhoz, hogy kidobják.
A gazdag országokban azonban, különösen az Egyesült Államokban és Kanadában az elpazarolt élelmiszerek 40%-át a fogyasztók dobják ki.

Az élelmiszerpazarlásra vonatkozó FAO adat több tényezőből áll össze: túl sok ételt vásárolunk, nem eszünk meg minden a tányérról, és jövedelmünk sokkal kisebb részét fordítjuk élelmiszerekre.
„Minél magasabbak a jövedelmek, annál nagyobb az élelmiszerpazarlásˮ – állítja Paul A. Behrens, a hollandiai Leiden Egyetem energia- és környezettudományi professzora.

Csak az Egyesült Államokban több mint 160 milliárd dollárnyi élelmiszert dobnak ki évente.
Az Egyesült Államok mezőgazdasági minisztériuma szerint a tejtermékek a leginkább kárba vesző élelmiszerek, kb. 91 milliárd dollár értékben.
Rolle asszony szerint „a fejlett országokban az élelmiszer bőségesen rendelkezésre áll, de sokkal kevesebbet kell költeni rá.Bizonyos értelemben az emberek nem értékelik azt, amit az élelmiszerek képviselnek."

Az élelmiszer-hulladék és -veszteség óriási szén-dioxid-kibocsátással jár: 3,3 milliárd tonna szén-dioxid-kibocsátásnak felel meg. És ez nem minden. Egy 2014-es FAO jelentés szerint, ez a pazarlás azt is jelenti, hogy sok vizet is elpazarolnak, pontosabban a Genfi-tó vizének háromszorosát.
Rolle asszony azt is elmondta, hogy a legalapvetőbb megoldások közül néhány az élelmiszerlánc legalján található: például az afrikai országokban a fém gabonasilók segítettek a gabonakészletek gombafertőzések elleni védelmében. Indiában az FAO arra ösztönzi a gazdálkodókat, hogy a nagy zsákok helyett a paradicsomot műanyag rekeszekben gyűjtsék össze; így kevésbé nyomódnak össze és rothadnak meg.

A szupermarketek azzal állnak ki az ügyért, hogy változtatnak a szavatossági idő címkék használatán, azokat a különféle élelmiszer-kategóriákra szabva, hogy megakadályozzák a fogyasztókat abban, hogy olyan élelmiszereket dobjanak ki, amelyeket még biztonságosan el lehet fogyasztani, vagy megpróbálják eladni az úgymond szépséghibás, megnyomódott gyümölcsöket és a zöldségeket, nem pedig kidobni őket.

Egyes országok próbálják szabályozni az élelmiszer-hulladékot. Franciaország a kiskereskedőktől elvárja az olyan élelmiszerek eladományozását, amelyeket kidobásra ítélnek, de még mindig biztonságosan fogyaszthatók. Az uniós jogalkotók olyan kötelező célokat szeretnének életbe léptetni, miszerint a tagállamok 2030-ig 50%-kal csökkentik az élelmiszer-hulladékot; a tárgyalások június óta folynak. Egyes országok azonban ellenállnak az Unióban egységesen életbe léptetendő céloknak.

Ha egyszerűbben kevesebbet ennénk, már az is különbséget jelentene, de nem olyan mértékben, mint remélnénk. Dr. Behrens a Leiden Egyetemen nemrég egy tanulmányban foglalkozott ezzel a kérdéssel. Szerinte a hulladékcsökkentésnek „legalább olyan hatása lenne, mint a változó étrendnek.ˮ

Ha az amerikaiak az általunk ajánlott táplálkozási irányelvek szerint táplálkoznának (minden ország kissé más), az fontos lépést jelentene a karbon-lábnyom csökkentése felé. Az étkezési szokások megváltoztatása azonban nehéz, de a szakértők szerint továbbra is az élelmiszer-hulladék a kritikus tényező.

Kép és szöveg forrása: NYTimes.com, 2017. december 12.