Jakabffy Elemér (1881. május 17. – 1963. május 19.)

1903 végén a politikai tudományok, 1905-ben a jogtudomány doktorává avatták a BKMTE-n. Egy évig törvényszéki joggyakornokként dolgozott. Már ezekben az években vitairatokat, jegyzeteket közölt különböző újságokban. Első nagyobb tanulmánya 1904-ben jelent meg Mit kell tennünk elsősorban a gazdasági cselédkérdés megoldása érdekében? címmel.A képviselőház igazságügyi bizottságának tagja volt, és beszédeiben, tanulmányaiban támogatta a nemzetiségek jogegyenlőségét, gazdasági és kulturális fejlődését, valamint foglalkozott a nők választójogának kérdésével. Későbbi visszaemlékezéseiben részletesen foglalkozott a Monarchia felbomlásának és az őszirózsás forradalomnak a lugosi és Krassó-Szörény vármegyei eseményeivel.

Aktív részt vállalt a romániai magyarság politikai és közösségi életében, a Kolozsvárott megalakult Magyar Szövetség munkájában. 1922-ben megalapította a Magyar Kisebbség című folyóiratot, amelynek 1942-es megszűnéséig szerkesztője és egyik leggyakoribb szerzője volt. Ugyancsak Jakabffy szerkesztette a lap 1923-tól megjelenő román, 1926-tól német, majd francia nyelvű változatát. Lapjában gyakran írt statisztikai adatokkal megalapozott elemzéseket a kisebbségek múltbéli és aktuális helyzetéről.

Intenzíven foglalkozott a Bánság, elsősorban Krassó-Szörény vármegye történetével is. Kolozsvárott 1922 végén alakult meg az Országos Magyar Párt, amelynek egyik alelnökévé Jakabffy Elemért választották. 1928-ban Háromszék, majd két cikluson át Szatmár megye képviselője volt a román parlamentben. 1940 és 1944 között a Romániai Magyar Népközösség vezetőségének tagja volt. Többször részt vett a nemzeti kisebbségek nemzetközi kongresszusain, különféle fórumain, képviselve az erdélyi magyarság ügyét például Bernben vagy a Népszövetség genfi ülésein, ahol 1928-ban beszédet mondott.

Határozottan elutasította az antiszemitizmust, a fajelméletet, az erőszakos asszimilációt, a fasizmust és a háborút, Mussolini szlávellenes kijelentéseit, támogatta a román néppel való barátságot. Közírói tevékenysége során kezdetben általában az erdélyi nemzetiségi viszonyokkal és népesedéstörténettel, Trianon után viszont kiemelten az erdélyi magyarság kisebbségi, demográfiai, politikai és társadalmi helyzetével foglalkozott. 1923-ban jelent meg Erdély statisztikája című munkája, amelyben a különböző közigazgatási egységekre lebontva ismertette az 1910-es magyar és az 1920. évi román népszámlálás adatait, kimutatva a szándékos hamisításokat. A román hatóságok ezért bírósági eljárást kezdeményeztek ellene. A Népszövetség elé tárta a bánsági magyar telepesek földjeinek jogtalan kisajátítási ügyét is. 1928-ban jelent meg Adatok Krassó vármegye múltjából címmel összeállított kötete. 1929-ben lett tagja az Erdélyi Irodalmi Társaságnak. Dokumentumgyűjteményt jelentetett meg Adatok a románság történetéhez a magyar uralom alatt címmel. Publicisztikai írásait, vitairatait, és visszaemlékezéseit a Magyar Kisebbség és a Krassó-Szörényi Lapok mellett vezető temesvári, aradi, kolozsvári, nagyváradi és szatmári sajtóorgánumok közölték.

Az MTA 1938 májusában Jakabffy Elemért munkássága elismeréseképpen külső tagjává választotta, de a mozgósítás miatt személyesen nem utazhatott el akadémiai székfoglalója megtartására. A Népszövetség népkisebbségi védelmének bírálata című dolgozatát az MTA 1939. március 17-ei gyűlésén olvasták fel. (Akadémiai tagságát az 1960-as tagrevízió során nem erősítették meg.).
A II. világháború kitörésével, a romániai királydiktatúra, majd a nyíltan magyarellenes Antonescu-rezsim bevezetésével a dél-erdélyi magyarság helyzete tovább romlott. Jakabffy minden anyagi forrást és szellemi kapacitást mozgósítva igyekezett életben tartani a Magyar Kisebbséget, de a lap mindezek ellenére, 1942-ben megszűnt. Még kötetbe foglalta Krassó-Szörény vármegye története, különös tekintettel a nemzetiségi kérdésre című értekezését, különlenyomatként megjelentette az erdélyi nemzetiségi kérdés másfél évszázados történetével kapcsolatos összegző tanulmányát, majd 1943-ban befejezte statisztikai adatokra épülő, A bánsági magyarság helyzete a bécsi döntés óta című írását. Ez utóbbi kéziratban maradt meg, és 2001-ben látott napvilágot a temesvári Heti Új Szó lapjain. 1949-ben Hátszegen írt, kéziratban maradt kétkötetnyi önéletírásával gazdagította az erdélyi emlékirat-irodalom örökségét. Jakabffyt 1944 augusztusában letartóztatták, Lugosra, majd Bukarestbe internálták, 1945 áprilisában szabadon engedték, de 1949 márciusában ismét elhurcolták Zaguzsénból, és kényszerlakhelyéül Hátszeget jelölték ki. Ezt csak 1954-ben hagyhatta el, 1957-ben fia lakhelyére, Szatmárnémetibe költözött, és ott hunyt el.

Emlékét a nevét viselő, kolozsvári székhelyű alapítvány, valamint a többnyire Szatmárnémetiben rendezett tudományos ülésszakok és emléknapok őrzik. A bukaresti Kriterion 1993-ban, majd 2005-ben posztumusz kötetekben foglalta össze a nemzeti kisebbségekről írt tanulmányai legjavát.