20 éve hunyt el Dányi Dezső (1921–2000) történeti demográfus, a KSH könyvtárának igazgatója
Több évtizedes pályája során jelentős eredményeket ért el a történeti statisztika, a statisztika-történet és a történeti demográfia területén.
Forrás: Rózsa Dávid: Dányi Dezső. In: Portrék a magyar statisztika és népességtudomány történetéből. Életrajzi lexikon a XVI. századtól napjainkig. Főszerk.: Rózsa Dávid. Budapest, 2014, KSH Könyvtár. 160–161. p.
125 éve engedélyezték a nők egyetemi tanulmányait
Az 1840-es évektől egyre erősödő nőmozgalomnak köszönhetően (amelynek képviselői többek között Teleki Blanka, Karacs Teréz és Veres Pálné voltak) magyar lányok is járhattak középiskolába, szakképző intézménybe.
1895. november 18-án engedélyezték Magyarországon a nők felvételét egyes magyar egyetemeken. A döntés a századfordulón a női egyenjogúság érdekében tett egyik fontos lépés volt. Először a bölcsészeti karok fogadták a nőket, jóval később az orvosi, és még később a műszaki karok.
200 éve került sor Katona József Bánk bán című művének első könyvkiadására
Az Erdélyi Múzeum folyóirat 1814-ben pályázatot írt ki „Eredetiség s jutalomtétel” címmel, a pályázatnak két feltétele volt: a leendő mű lehetőleg magyar történelmi eseményt dolgozzon fel, illetve ne utánozza a korabeli nyugati műveket.
(Szöveg és kép forrása: wikipedia.hu)