105 éve született Szabó Magda (1917–2007) Kossuth-díjas magyar író, költő, műfordító
2021-ben közterületet neveztek el róla Budapest II. kerületében: a Szabó Magda sétány a Mammut Bevásárlóközpont és a Széllkapu Park között található, ahol még egy könyvszekrény is helyet kapott.
Szabó Magda tagja volt az Újhold-körnek, amelyet a Nyugat hagyományait folytató, ellenzéki eszméken nevelkedett polgári írók alkottak. Itt találkozott Szobotka Tiborral, akivel 1947-ben házasságot kötött, férjének és kapcsolatuknak Megmaradt Szobotkának című művében állított emléket. 1949-ben megkapta a Baumgarten-díjat, de még azon a napon visszavonták tőle, és állásából is elbocsátották; egészen 1958-ig nem publikálhatott. Az eredetileg költőként induló Szabó Magda 1958 után már több regényt jelentetett meg, amelynek jellemzői, hogy hőseinek belső világát, a lélek belső folyamatait, az emberi kapcsolatokat árnyaltan ábrázolta. A Freskó és Az őz című regények hozták meg számára az országos ismertséget: innentől kezdve szabadfoglalkozású íróként élt. Számos önéletrajzi ihletésű regényt írt, az Ókút, a Régimódi történet és a Für Elise saját és szülei gyermekkorát, valamint a 20. század elejének Debrecenjét mutatja be. Szabó Magda számos ifjúsági művet és meseregényt is írt (Abigél; Mondják meg Zsófikának!; Tündér Lala; Álarcosbál; Bárány Boldizsár). Több regényét megfilmesítették, ezek közül a legismertebb az Abigél tévésorozat és Szabó István rendezésében, Az ajtó.
A szöveg és kép forrásai: cultura.hu; masodikkerulet.hu; elte.hu
A szöveg és kép forrásai: cultura.hu; masodikkerulet.hu; elte.hu
2022.10.05.
A francia Annie Ernaux nyerte 2022-ben az irodalmi Nobel-díjat
2022.10.06.
Az indoklás szerint azért a bátorságért és éleslátásért, amivel feltárja a személyes memória gyökereit, elidegenedését és határait.