Perjés Géza (1917. augusztus 14. – 2003. szeptember 18.)

Apja Pelzl József pénzügyőr anyja Kiss Erzsébet volt. Eredeti vezetéknevét (Pelzl) később Perjésre változtatta. A család a trianoni döntés után elhagyta a Felvidéket, s átköltözött a békekötés után is Magyarországhoz tartozó területre. Először Budapesten, majd Martonvásáron telepedtek le. Perjés Géza az elemi iskola elvégzése után katonai iskolában tanult tovább. Először Sopronban folytatta tanulmányait, majd Pécsett a Zrínyi Miklós Katonai Főreálban érettségizett. A középiskola bejezése után – 1935 és 1939 között – a Ludovika Katonai Akadémia felsőfokú képzésében vett részt, annak zárásaként 1939-ben hadnaggyá avatták. 1939-es avatását követően egészen 1946-ig katona volt. A katonai hivatásnak mind a gyakorlati, mind az elméleti része érdekelte, főként az, amikor az elméleti kérdéseket egy-egy katonai akció szervezésében, lebonyolításában tudta hasznosítani. Részt vett a II. világháború harcaiban, 1944-ben súlyosan megsebesült, majd felépülése után újra szolgálatba állt. A háború végén, 1945 májusában angol hadifogságba került, s csak 1946 februárjában térhetett vissza Magyarországra. Hazatérése után beiratkozott a PPTE-re, ahol pszichológiát és szociológiát kezdett el tanulni. Érdeklődése, tehetsége felkeltette egyik tanára, Szalai Sándor figyelmét, és állást ajánlott neki a tanszéken. 1946 és 1948 között gyakornok volt az egyetemi könyvtárban. Az 1948–1949-es tanévben szerezte meg diplomáját.
A háború utáni politikai, gazdasági, társadalmi fordulat után elvesztette munkáját. 1949 1950-ben visszatért a katonai pályára, azonban a Farkas Mihállyal történt összezördülése miatt otthagyta a hadsereget. Ezt követően a Rákosi-érában nem kapott tudományos jelleg_ munkát, s 1950-től egészen 1957-ig fizikai munkából tartotta el magát. Ez idő alatt dolgozott építőipari segédmunkásként, továbbá a MÁVAG Mozdony- és Gépgyárban, illetve állást vállalt a Korányi Kórházban kórházi segédmunkásként. Időközben kitanulta az esztergályos szakmát is.

 

A tudomány iránti érdeklődését a fizikai munkavégzés közepette sem vesztette el, első írásai is ebben az időben keletkeztek. Legelső tanulmányát – Esztergom 1706. évi ostromai és az ostromokkal kapcsolatos hadműveletek – a Hadtörténeti Közlemények adta közre 1954-ben. A hadtörténelem érdekelte leginkább, azon belül is a török kor és a Rákóczi-szabadságharc kérdései foglalkoztatták. Ez később kiegészült a XX. század és az 1848–1849-es évek hadászati és politikai eseményeinek vizsgálatával. Beszélte a német és a francia nyelvet, illetve magyarra fordított latinból, angolból, franciából és németből, az utóbbi kettő esetében magyarról idegen nyelvre is. Szerepet vállalt az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeiben, az egyetemi zászlóalj egyik vezetője volt. 1957-ben egykori tanára, Szalai Sándor közbenjárásának köszönhetően visszatérhetett a tudományos életbe, az MTA tudományos munkatársa lett. 1962-ben munkahelyet váltott, a KSH könyvtárában működött történeti statisztikai kutatócsoportban dolgozott tovább. Munkahelyén matematikai statisztikai tanfolyamot végzett. Egészen 1982-es nyugdíjazásáig a könyvtár kötelékében maradt.

Részt vett a közéletben is. Írt az Élet és Tudomány számára, továbbá bekapcsolódott a TIT munkájába. Az 1970-es években tevékeny részese volt a szamizdatmozgalomnak, az 1980-ban megjelent Bibó-emlékkönyvnek például egyik szervezője volt. Majd 1985-ben részt vett a monori találkozón. A rendszerváltás után, 1990-ben előléptették ezredessé, 1992 és 1994 között pedig vezetője volt az akkori honvédelmi miniszter, Für Lajos mellett működő tanácsadó testületnek. Vezetőségi tagja volt a Honvéd Hagyományőrző Egyesületnek, tagja a Történelmi Film Alapítványnak, továbbá a Hadi Történetírás Fejlesztésére Alapítvány kuratóriumának.
Katonai pályafutása alatt számos kitüntetést kapott, a Signum Laudis kardokkal, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje hadiszalagon kardokkal kitüntetéseket, továbbá a német Vaskereszt Lovagkeresztjének is birtokosa volt. 1992-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével ismerték el tevékenységét. Hadtörténeti munkáiban jól érzékelhető volt az a hadtörténetben bekövetkezett szemléletváltás, amelynek nyomán az események leírása helyett a háború társadalmi, politikai és gazdasági összetevőire fókuszáltak. Ennek szellemében látott 1963-ban napvilágot a Mezőgazdasági termelés, népesség, hadsereg-élelmezés és stratégia a 17. század második felében (1650–1715) című munkája. Az 1960-as, 1970-es évek fordulóján részt vett több nemzetközi hadtörténeti kongresszuson, az azokon zajlott hozzászólások terén is igen aktív volt, továbbá bekapcsolódott a nemzettudatról, a történeti ismeretterjesztésről, illetve a szépirodalom és a történettudomány közötti viszonyról szóló vitákba is.

Történeti munkásságában kiemelt figyelmet szentelt a statisztikának. Véleményét – amelyet erősen meghatározott katonai múltja – arra alapozta, hogy a hadászati kérdések és megoldások minden korszakban erősen függtek az adott lehetőségektől (a hadianyag mennyiségétől, a hadra foghatók számától és összetételétől, a hadseregek-seregrészek menetteljesítményétől, az ellátástól). A statisztika felhasználását illetően pedig nézetei szerint a fő szempont az volt, hogy milyen minőségű, mennyire kiterjedt gyűjtésen alapuló és milyen rendszerességgel keletkező adatokat lehetett hasznosítani. Statisztikával kapcsolatos nézetei nemcsak elméleti, hanem gyakorlati munkáiban is teret kaptak. 1983-ban és 1988-ban monográfiája jelent meg a hadászati szakértőről, Clausewitzről. Legfőbb érdeklődési területének mindvégig megmaradt a költő és hadvezér, Zrínyi Miklós és kora. Másik nagy témája pedig a mohácsi csata és az a köré szerveződő kérdéskör volt; Mohácsról írt könyve nemcsak angolul, hanem törökül is megjelent. Tudományos munkássága eredményeképpen nyolc önálló kötete és mintegy száz kisebb lélegzetű írása – utóbbiak közül jó néhány angol, francia és német nyelven – látott napvilágot.