Dávid Zoltán (1923. július 17. – 1996. augusztus 10.)
95 éve ezen a napon (július 17.) született Dávid Zoltán történeti demográfus, levéltáros, a KSH Levéltárának igazgatója.
A Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett jogi diplomát. Első munkahelyéről, az Országgyűlési Könyvtárból politikai okok miatt kellett távoznia. 1950. november 15-én került a Magyar Országos Levéltárba, ahol előbb filmellenőr lett, majd a térkép- és tervgyűjtemény referensévé nevezték ki. Alapos és széles körű forrásismeretre tett szert a XVI–XVIII. századi népesség- és gazdaságtörténet témakörében. 1956-ban a levéltár forradalmi bizottságának egyik vezetője lett. Nagy szerepet vállalt abban, hogy senkinek sem esett bántódása a forradalom leverése után. Szerette a levéltárat, ezért nehéz szívvel hagyta ott, amikor Kovacsics József állást ajánlott számára a KSH könyvtárában.
Itt 1958-ban első feladata a statisztikai jellegű kiadványok szerkesztése lett. A Történeti Statisztikai Közlemények (később évkönyv) szerkesztőbizottságának titkárává választották. 1964-től részt vett a történeti statisztikai kutatócsoport munkájában. Az 1960-as években az MTA történeti demográfiai munkabizottságának titkára lett, és a Magyar Közgazdasági Társaság Statisztikai Szakosztálya is tagjává választotta. Előadóként oktatott az ELTE Történeti Segédtudományok Tanszékén. 1972-ben a könyvtár újonnan létrejött levéltári osztályának vezetője, 1975-ben az önállósodott közgyűjtemény igazgatója lett. Ő vetette meg az új levéltár alapjait, alakította ki gyűjtőkörét, készítette el munkatársaival szervezeti és működési szabályzatát. A hivatal korábbi működésének idejéből több mint háromezer folyóméternyi iratanyagot gyűjtött be és rendszerezett. Elkezdte a pótolhatatlan anyagok mikrofilmezését is. Ezen kívül megteremtette egy központi statisztikai levéltár alapjait is azzal, hogy az ország levéltárainak statisztikai iratait a hivatal levéltárába összpontosította. 1983-ban kérte nyugdíjazását. Szinte teljes visszavonultságát a rendszerváltás törte meg. Alkotókedve visszatért, szinte havonta fejezett be egy-egy újabb tanulmányt, előadásokat tartott. Utolsó nagy, termékeny alkotói periódusa 1992 vége és 1996 júliusa közé esett. Ekkor huszonnégy munkája látott napvilágot a Hitel, a Magyar Szemle és a Valóság oldalain. 1992-ben Fényes Elek-emlékérmet kapott.
Kutatásainak középpontjában a magyarság múltjának és jelenének számszerűen mérhető adatai álltak. A XVI–XIX. századi Magyarország gazdasági és társadalmi viszonyainak megismeréséhez szükséges levéltári fondok közül sokat dolgozott fel és ismertetett. A II. József által elrendelt első magyarországi népszámlálás megyei összeírásainak anyagát 1960-ban állította össze Dányi Dezsővel. Statisztikai adatgyűjtés Magyarországon a XVIII–XIX. században című pályaművét a KSH és a Magyar Közgazdasági Társaság statisztikai szakosztályának pályázatára küldte be, második díjat elérve vele. Ez a pályamű a Statisztikai Szemle 43. évfolyamában jelent meg két részben. Jelentős az a munkája is, amelyben a magyarság törökkori veszteségeit becsülte meg – korrigálva a köztudatba addig mélyen beépült, sokszor túlzó adatokat. 1994-ben adták ki az 1850-es erdélyi népszámlálás forrásanyagát feldolgozó munkáját.
Munkásságának másik területe a Kárpát-medence nemzetiségi összetételének vizsgálata volt. 1973-ban terjedelmes anyagot állított össze a szomszédos országokban élő magyarságról, illetve előrejelzéseket készített a szomszédos országokban élő magyarság számának 2000-ig várható alakulásáról.
Forrás: Cseh Gabriella: Dávid Zoltán. In: Portrék a magyar statisztika és népességtudomány történetéből. Életrajzi lexikon a XVI. századtól napjainkig. Főszerk.: Rózsa Dávid. Budapest, 2014, KSH Könyvtár. 162–163. p.
2018.07.17.