170 éve született Vargha Gyula (1853–1929) jogász, statisztikus, költő, országgyűlési képviselő, a KSH igazgatója, az MTA rendes tagja
Vargha Gyula 1901 áprilisában lett a KSH igazgatója, és 1914-ig maradt a hivatal élén, majd kereskedelmi államtitkár lett, és Kassa város képviselőjének választották. Statisztikusként főként a gazdaság- és népességstatisztikával foglalkozott, illetve megszervezte a hazai hitelintézetek adatgyűjtését. Statisztikai, valamint közgazdasági tudományos munkájának elismeréseként az MTA 1892-ben levelező, 1907-ben rendes, 1924-ben pedig tiszteleti taggá választotta.
Buday Lászlóhoz hasonlóan Vargha Gyula is többek között költőként is tevékenykedett, versei korán ismertté tették. Első költeményei a Képes Világ hasábjain láttak napvilágot, később publikált a Budapesti Szemlében is. 1881-ben megjelent Dalok című verseskötete. Költői pályáján hosszabb szünetet jelentett az az időszak, amikor a Központi Statisztikai Hivatalt vezette. Miután távozott a Hivataltól, termékeny költői korszaka következett, mely során elismert hazai lírikus lett. Költőként mintegy kilencszáz verse jelent meg nyomtatásban. Schöpflin Aladár a Nyugat 1916. évi 22. számában így jellemezte Vargha költészetét: „Vargha Gyula költészete nagyon élesen és megkülönböztethetően két részre oszlik: az ifjúkor és az érett férfikor költészetére. Az előbbi csaknem kizárólag szerelmi lira, a másikban a szerelem alig, legfeljebb egy-egy pillanatnyilag átfutó emlék formájában jut szóhoz, a lira teljesen a fiatal szerelemmel leszámolt, érzékeiben megnyugodott férfiember lelki élményei körében mozog s a nyugodtabb, reflexióba mélyülő hangokat szólaltatja meg. (…) Vargha Gyula lirája épen öregkorában ér el tetőpontjára, öregkori verseiben mutatja a legigazibb és legmélyebb művészt. 1900 után írt versei között van néhány, az utolsó másfél évtized magyar lirájának legjavából való, igazi gyöngyei a modern magyar költészetnek. Sokban emlékeztet ez az időskori lira az Aranyéra. Hasonló motívumok pendülnek fel: az elhagyott szülőhely utáni vágyódás, a türelmes, megadó belenyugvás az életbe, minden igazságtalanságaival, a magába vonuló, lelki életet élő ember megvető mozdulata, amelylyel elutasítja magától a körülötte rajongó vásári lármát, Budapest néhány képe, utcai jelenetek keltette hangulatok.”
A szöveg forrása: Kovács Csaba – Marton Ádám – Nádudvari Zoltán: Vargha Gyula. In: Portrék a magyar statisztika és népességtudomány történetéből. Életrajzi lexikon a XVI. századtól napjainkig. Főszerk.: Rózsa Dávid. Budapest, 2014, KSH Könyvtár. p. 734–735.; Schöpflin Aladár: Vargha Gyula. In Nyugat, 9. évf. (1916) 22. sz., p. 665-674.
A kép forrása: ksh.hu
A vers forrása: Vargha Gyula: Kinek daloltam. In Uj Idők, 29. évf. (1923), 47. sz., p. 342.
A kép forrása: ksh.hu
A vers forrása: Vargha Gyula: Kinek daloltam. In Uj Idők, 29. évf. (1923), 47. sz., p. 342.
2023.11.04.