20 éve hunyt el Petri György (1943–2000) költő
A 20 éve elhunyt Petri Györgyre (1943–2000) a Kapcsolatunk kezd meghitté válni című versével emlékezünk. A költeményben feltűnik a könyvtár közvetlen környezete, a Mechwart liget, amely a KSH kiadványboltjának kirakatüvegén tükröződik vissza.
(Kép: wikipedia.hu)
Kapcsolatunk kezd meghitté válni
Már amikor megsértődtem, is tudtam,
hogy semmi okom nem volt megsértődni (legalábbis ezen nem),
de ha már – akkor az ember kitart
reggelig. Álmatlanul persze, mert gyakorlatilag lehetetlen
elaludni a padlón, ha ráadásul a pokrócot
olyan szerencsétlenül tekertük magunk köré,
hogy a vastag szegély éppen a gerinc alá került.
De azért nem változtatunk a testhelyzeten:
minél rosszabb, annál jobb. Ő (a kedves)
úgy három s négy között felébred végre
(szomjas vagy ellenkezőleg). Belémbotlik.
„Mit csinálsz, te hülye?” – kérdi kábán.
Mély alvást szimulálok, kicsit vinnyogok is,
ahogy álmodó kutyák szoktak (forgolódni is kell).
Egy darabig, remélhetőleg, ő sem alszik.
Reggel sikerül néhány perccel őelőtte távoznom.
„Biztos elfelejti bevenni a gyógyszereit” gondolom
a lépcsőházban, de most már nem megyek vissza, szólni neki.
Lassú léptek, körülményes rágyújtás: túl nagy időelőnyöm van.
Töprengő arccal baktatok a másik oldalon,
mindenki láthatja, hogy el vagyok gondolkozva.
A Statisztikai Hivatal kiadványboltja előtt
elfoglalom őrhelyemet: a kirakatablakban
a Mechwart-liget egész délnyugati frontja tükröződik.
Asztrálalakja rövidesen áthalad a negyedéves kiadványokon
– milyen kedves ebben a kiskabátban!
(Minden nőnek van egy kiskabátja, amiben ilyen kedves.)
Igaz, magam se volnék megvetendő az én kiskabátomban
– de úgy néz ki, hogy ő nem néz ide.
Követem, a hátához igazodva,
az autók között, rézsút át a Mechwart téren
(jóformán az autók alá – kis jutalomjáték
Neki – no persze, ha errenézne. Nézhetne pedig:
idegek kellenek ehhez, s bizonyos
mértékig a testi épségemet teszem kockára).
A 12-es eltakarja. Ha nem szállna föl rá,
sétálgatnék az árkádok alatt föl s alá
céltalanul (talán elgondolkozva?). Fölszállt.
Elindulok, most már a szokott gyorsabb lépteimmel.
Egy csomó hülyeséget el kell intézni. Majd délben fölhívom,
valószínűleg az Elfogulatlan Hangnemet használom
(nagyon barátságosan, ám kissé erőltetett vidámsággal
– „vegyük úgy, hogy nem történt semmi”), de ezen ráérek
gondolkodni majd, amíg kapcsolják. Együtt ebédelünk.
És nem lesz semmi.
2020.07.16.
