Fidelis Ruppert: Időskor és növekedés

A mi szélességi fokunkon az a mondás járja: „Annyi idősek vagyunk, amennyinek érezzük magunkat.” Akkor szoktuk ezt mondani, ha a korunkat kérdezik, de fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy igazából sokkal fiatalabbak vagyunk a biológiai korunknál, mert még fiatalnak érezzük magunkat, és nem akarunk tudni az öregségről. Ezzel azonban elnyomjuk a tényt, hogy igazából öregebbek vagyunk annál, amennyinek érezzük magunkat. Szép dolog, ha előrehaladott korban is jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendünk. De okosan tesszük-e, ha nem veszünk tudomást a valódi korunkról és azokról a fontos kérdésekről, amelyek élettörténetünk ebben a szakaszában várnak ránk. Nem kifizetődő, ha elfojtjuk valódi korunkat. Magunknak sem teszünk jót ezzel, mert elszalasztjuk az esélyt, hogy termékennyé tegyük öregségünket, ezt a döntő fontosságú életszakaszt. Arthur Schopenhauer Aforizmák az életbölcsességről című művében Voltaire-től idéz: „Akiben nem az életkorának megfelelő lélek él, arra kora minden nyűge-baja rászakad”. Az érettség jele, ha felismerjük a mindenkori életszakasz esélyeit és veszélyeit, és a jövőben ennek megfelelően élünk. Az is időszerűnek tűnik, hogy rákérdezünk az öregség mélyebb értelmére, és utakat keresünk, hogy értelmesen tudjuk alakítani életünk befejező, azt megkoronázó szakaszát. A könyv gondolatmenete elsősorban a szerző saját tapasztalatára épül, felhasználja a gazdag szerzetesi hagyományt, de más kultúrákkal, különösen Afrikával való találkozásra is épít.