2023. január 4-én elhunyt Morcsányi Géza műfordító, dramaturg és szerkesztő életének 71. évében
Morcsányi Géza 1952. augusztus 28-án született Budapesten. A hetvenes évek végétől dolgozott dramaturgként, előbb a Pécsi Nemzeti Színházban, később a Győri Kisfaludy Színházban és a Szolnoki Szigligeti Színházban. 1985-ben, Bálint András igazgatóvá válásakor lett a Radnóti Miklós Színház dramaturgja, évtizedeken át határozta meg a színház profilját darabválasztásaival, Csehov és más klasszikus orosz szerzők fordításaival.
Irodalmi és színházi körökben ismert volt ugyan, a szélesebb nyilvánosság Morcsányit azonban filmszínészként ismerte meg 2017-ben Enyedi Ildikó Arany Medvét elnyerő és Oscar-díjra is jelölt Testről és lélekről című filmjének főszereplőjeként.
A szöveg forrása: www.facebook.com/magveto
A kép forrása: 444.hu
120 éve született Szántó Judit (1903–1963) szavalóművész, muzeológus, író, költő; József Attila élettársa
A költő és a szavalóművész 1927-ben már ismerték egymást, ám kapcsolatuk csak 1930-ban kezdődött, mert Judit az első találkozáskor még Fenyő László költő, műfordító és kritikus felesége volt.
100 éve hunyt el Jaroslav Hasek (1883–1923) cseh író, Svejk „szülőatyja”
A Svejk, a derék katona és egyéb különös történetek című könyve 1912-ben jelent meg. Ebben a műben bukkan fel először Svejk alakja, de a szeretetre méltó együgyű figura csak a világháború után, a regénnyel vált híressé.