1894. szeptember 9-én született Gulácsy Irén író

Férjével az évek során megismerte a Hanság pusztáin élők világát, amikor rendszeresen elkísérte a külső (vasútépítő, vízszabályozó) munkákhoz. Tanult zenét és festészetet.
Az I. világháború kitörése után férjének meg kellett válnia akkor már központi főmérnöki állásától, s 1914-ben Nagyváradra költöztek, ahol a római katolikus káptalan főmérnöke lett. Gulácsy itt kezdett írni a Váradon meginduló Magyar Szóban, ahol első novellája a „Félre az útból” címmel jelent meg. Később a Tavasz című folyóiratba is küldött írást. Ezek voltak az első megszólalásai. A Nagyvárad című napilap belső munkatársa lett 1919-ben. Cikkeket írt a Pásztortűz, a Genius, a Brassói Lapok, a Keleti Újság, az Ellenzék, a Napkelet, a 'Magyar Kisebbség lapokba, folyóiratokba. A marosvásárhelyi Zord Idő lapvállalat pályázatára nyújtotta be első regényét, a Förgeteget, amellyel pályadíjat nyert. Ettől kezdve novellákat, regényeket, színdarabokat is írt. A Hamueső című műve volt az Erdélyi Szépmíves Céh első kiadott regénye Kós Károly illusztrációival, és Kós munkája volt a könyv grafikai kiállítása is. 1926-ban ő is meghívást kapott Kemény Jánostól az első Helikon-találkozóra, amelyen ugyan nem vett részt, mégis az alapító tagok közé számíthatjuk.

Férje súlyosan megbetegedett, s 1925 körül megrokkant, munkaképtelenné vált, így a család fenntartása a fiatal írónőre hárult. Atyai módon pártfogolta őket Benedek Elek, akihez számos levelet írt, s ebből kirajzolódik az írónő mindennapjainak nehéz küzdelme: a tolókocsiba kényszerült, ágyban fekvő, beteg férjének gondozása mellett az egzisztencia fenntartása. Fő műve a Fekete vőlegények ilyen körülmények között született.
1927. február 25-én Pálffy Jenő elhunyt, s Gulácsy egy darabig még Nagyváradon élt, aztán átköltözött Kolozsvárra, majd Magyarországra települt.

1928 végén részt vett Budapesten a Helikon-írók estélyén a Zeneakadémia nagytermében, Kemény János, Makkai Sándor, Bánffy Miklós, Berde Mária, Szentimrei Jenő, Tamási Áron, Olosz Lajos, Kós Károly, Bárd Oszkár, Tabéry Géza, Reményik Sándor, Áprily Lajos és Tompa László mellett. Magyarországon is folytatta történelmi tárgyú műveinek sorozatát, s e regényes korrajzok nagy közönségsikert arattak.

Méltatói szerint: „Gulácsy Irén szereti a nyelvi ékesítettséget, mely a metaforákban, különböző alakzatok halmozásában nyilvánul meg, szereti az archaikus, tájszavak használatát, gyakoriak a regényben az indázó szecessziós szerkezetek és motívumok. Németh László barokkos költőnek tartja Gulácsy Irént, de – mint mondja – barokkossága nem akadémikus jellegű.”
Budapesten a Magyarság, a Pesti Hírlap és az Új Idők munkatársa volt.
A főváros ostromának esett áldozatul, amikor 1945. január 2-án lakását telitalálat érte.

Első igazán átütő erejű nagy regénye, a Fekete Vőlegények 24 kiadást ér meg az író életében, ami jól jelzi a közönségsiker mértékét. (1935-ben a munkácsi városi könyvtár statisztikája szerint Gulácsy a nyolcadik legolvasottabb író.) Többi, a kritika által már inkább vitatott regénye is több tízezres példányszámban jelenik meg. Hegedüs Géza e sikert annak tulajdonítja, hogy Gulácsy Trianon traumájára keresi a részben történelmi, részben irodalmi választ. Vak nacionalizmus helyett a történelmi léptékű önvizsgálat és a történeti analógiák keresésének, tanulmányozásának vágya dominál regényeiben. Íróként is, a kulturális közéletben tevékenykedő publicistaként, politikusként is megfontoltság, kiegyezésre törekvés jellemzi. Szolidáris a társadalom elesettjeivel szemben. Távol áll tőle ugyanakkor bármilyen politikai radikalizmus. Történeti nagyepikáinak elkészítésekor szinte filológusi pontossággal jár el. Több kötetnyi jegyzetanyagot halmoz föl egy-egy regénye koncípiálásakor. Mértékletesen bár, de hódol a történelmi regényműfaj korabeli azon elvárásának is, hogy az elbeszélt korhoz az elbeszélői nyelv is hasonuljon. Ez főként a párbeszédekre vonatkozik, de olykor a narrátor szóhasználatát is befolyásolja. Minden idevágó igyekezete, precizitása és nyelvi varázsa dacára regényeinek mind történetiségében, mind nyelvezetének archaizáló mozzanataiban fölismerhető marad az autodidakta géniusz. Mindez a nyolcvanas évek második felétől megjelenő újabb kiadásokban Szakály Ferenc korrigáló jegyzeteiből ki is tűnik. Sikerei bármennyire is a regényeihez köthetők elsősorban, gyermekkorának alföldi környezetét idéző novellái anekdotikus elbeszélői világában van otthon igazán.