Kogutowicz Károly (1886. február 14. – 1948. szeptember 7.)

Szegedi egyetemi tanárként az atlétikai, tenisz- és futballklub elnöke, továbbá alapítója és első elnöke volt Dél-Magyarország vitorlázórepülő klubjának. 1904-ben – engedve a szülői kérésnek – beiratkozott a budapesti PPTE-re, ahol földrajzot, geológiát, csillagászatot, éghajlattant, növény- és állattant tanult. 1907-ben földrajzi témából doktori diplomát szerzett.
1908-ban, apja halála után átvette a Rudolf rakparti, harmincöt munkást foglalkoztató MFI vezetését. A nagy feladat ellátását az tette lehetővé, hogy a huszonkét éves fiatalember szakmailag felkészült volt, vezetői adottságokkal rendelkezett, begyakorolt szakembergárda segítette, a magyar geográfia és história tudósai támogatták. 1909-ben Londonban részt vett a Nemzetközi Világtérkép Bizottság 1 : 1000000 világtérképet tárgyaló ülésein. Ez alkalommal Leeds városában felkereste a Man céget, amely akkor mutatta be új kétszínnyomó ofszetgépét, amelyet megrendelt nyomdája számára. Ezzel több, mint tízszeresére emelte a termelékenységet.
Az I. világháborúban negyvennégy hónapot töltött a fronton megfigyelőként és légifényképkiértékelőként. Leginkább az olasz front (Piave, Isonzo) harcai viselték meg. Amikor 1918-ban leszerelt, cége már a Franklin Társulat kezén volt. 1919-től Budapesten, az Erzsébet Nőiskolában tanított. 1923-ban Szegeden, az FJTE-n elnyerte a földrajzprofesszori állást. A Földrajzi Intézet fejlesztéséhez megszerezte a város támogatását. Könyveket, műszereket vásárolt. 1925-ben létrehozta az Alföldkutató Bizottságot, s ezzel megindította az ország tudományos feldolgozását. Az 1930-ban megjelent Dunántúl és Kisalföld című munkájával kivívta a szakmai körök teljes elismerését. Kilenc éven át (1921–1930) szerkesztette a Föld és Ember című folyóiratot. Kiváló tanítványait, Nagy Júliát és Eperjessy Kálmánt Bécsbe küldte régi térképeket kutatni. Segítségükkel megszerezte intézete számára az első katonai felmérés másolatait. Megszervezte a Meteorológiai Obszervatóriumot, és földrengésjelző műszert vásárolt intézetének. Szegedi tanári munkája mellett munkatársaival segítettek a gyümölcstermesztőknek a fertőzések elleni küzdelemben a Magyar Alföldön.
Kogutowicz Károly két világháború közti tevékenységének jelentős részét tette ki a térképkészítés. Térképei között jelentős helyet foglalnak el a néprajzi mappák. Apja nyomdokain haladva földrajzi és történelmi iskolai atlaszokat is adott ki. A magyar földrajzi irodalomban új színt jelentett a Zsebatlasz naptárral és statisztikai adatokkal, amelyet 1909 és 1915 között az MFI, 1922 és 1926 között az MNT adott ki. A statisztikai adatokat több tucat térkép és vázlat teszi szemléletessé.
Tudományos és kormányzati körök egyaránt nagyra értékelték tevékenységét. 1929-ben a BTK dékánjává, 1941-ben az egyetem rektorává nevezték ki. Tíz évig foglalkozott a modern földrajz tudományos filozófiai problémáival. 1939-ben, tanársága huszadik évfordulóján, munkatársai emlékkönyvet adtak ki tiszteletére.

1945 elején Drezdába utaztak, ahol egy pincelakásban élték át a város szörnyű bombázását. 1945 áprilisában szereztek egy kézikocsit, felrakták megmaradt holmijukat, és gyalog elindultak nyugat felé. Sikerült eljutniuk a Stuttgart közeli Lugwigsburgba, ahol a menekültek egyik gyűjtőtábora volt. Ludwigsburgban eleinte sokat éheztek. Akkor fordult jobbra sorsuk, amikor a családfő – festőtehetségét felhasználva – a stuttgarti amerikai tisztekről és feleségükről olajfestményeket kezdett készíteni. A professzor Stuttgartban az Amerikai Katolikus Segélyegyleten keresztül amerikai állásért folyamodott. 1948. szeptember elején a segélyszervezet értesítette a családot, hogy utazhatnak Amerikába. A jó hír annyira megviselte a professzort, hogy szívrohamot kapott és szeptember 7-én meghalt.

Szerteágazó tevékenységét mutatja, hogy több tudományos társaságnak volt tagja (földrajzi, néprajzi, meteorológiai, mezőgazdasági, statisztikai, társadalomtudományi, Dugonics), több helyen vezető tisztséget is betöltött.