Ruisz Rezső (1908. április 6. – 1968. augusztus 1.)

Munkáscsalád fiaként született, apja mozdonyvezető volt. 1926-ban érettségizett, majd beiratkozott a PPTE KTK kereskedelmi iskolai tanárképző szakára, ahol szaktárgya a kémia és a gazdaságföldrajz volt. Másodéves korától vezette a fővárosi gyógyszerész-szakiskola kémiai laboratóriumát. 1929-ben állami ösztöndíjasként tanársegédi kinevezést kapott a Gazdaságföldrajzi Intézetben, ahol Teleki Pál mellett gyakornokoskodott. 1931-ben szerzett diplomát. 1933 és 1935 között a Móricz Miklós által szerkesztett Statisztikai Tudósító (STUD) belső munkatársa volt. 1936 és 1945 között a főváros szolgálatában állt: 1944-ig a Magyar Városok Országos Szövetségének előadója, a Városi Szemle szerkesztője, 1945-ben a székesfővárosi elnöki ügyosztály hivatalnoka, utóbb tanácsjegyző volt.

1945 végén átrendelték a GF-hez, amelynek hamarosan főosztályvezetője lett, majd 1946-ban a Fővárosi Közmunkák Tanácsa miniszteri osztálytanácsosává nevezték ki. Részt vett a városfejlesztési és -rendezési tervek pénzügyi előkészítésében, a budapesti pályaudvarok és a közlekedési hálózat tervezésében, a tájrendezés módszertanának kidolgozásában. 1948-ban az Állami Építéstudományi és Tervező Intézethez került a területrendezési osztály helyettes vezetőjének. Itt Nagy-Budapest általános rendezési tervének forgalmi aspektusaival foglalkozott. Pályája következő állomása az Építésügyi Minisztérium volt, ahol a területrendezési osztály vezetőjeként az országos tájrendezési munkák előkészületeit irányította. Ezután a – részben általa alapított – Területrendezési Intézet főosztályvezetője lett. 1950-ben áthelyezték a Budapesti Városépítési Tervező Irodához, ahol a gazdasági és közlekedéstervezési munkákat vezette, és részt vett Budapest általános rendezési tervének elkészítésében. 1953-tól a városgazdasági téma előadója volt a Mérnöktovábbképző Intézetben, 1955-től az MKKE-n és az ÉKME-n, amelynek 1956-ban félállású, 1957-ben egész állású docense lett. 1960-tól a BKI osztályvezetője, később tudományos főmunkatársa volt. 1946-ban az MST tagjává és a Magyar Városok Országos Szövetsége titkárává választották. 1951-ben meghívást kapott az MTA Műszaki Osztályának Közlekedéstudományi, 1953-ban Településtudományi Főbizottságába. Részt vett a Közlekedés- és Közlekedésépítéstudományi Egyesület tevékenységében. 1955-ben elnyerte a város- és községgazdálkodás kiváló dolgozója címet.

Kora ifjúságától haláláig rendszeresen publikált, megjelent írásainak száma jóval meghaladja a háromszázat. Cikkeit főként a Statisztikai Tudósító, a Városi Szemle és a Közlekedéstudományi Szemle közölte, de írt a Közgazdasági Szemle, a Magyar Szemle, a Természettudományi Közlöny és a Városok Lapja számára is. Pályája kezdetétől foglalkozott gazdaság-, közlekedés- és városföldrajzi kérdésekkel. Érdeklődése a várospolitikára, a városgazdaságra és az általános közgazdasági problémákra is kiterjedt. Számos közlekedés-, szállítás- és lakásstatisztikai tárgyú dolgozatot publikált. 1948-ban a közigazgatás szervezésében alkalmazandó statisztikai módszerekről tartott előadást az MST-ben. Az 1950-es évek első felében – akadémiai megbízásra – a gazdaságtalan szállítások témakörében írt tanulmányokat, kidolgozta a vegyes forgalmú utak teljesítőképességének meghatározására szolgáló módszert, és definiálta a közlekedéstudomány határterületeit. A városi tömegforgalom reprezentatív felvételének általa ismertetett módszere nemzetközi érdeklődést váltott ki. Nevéhez fűződik 1954-ben az első hazai városi közlekedési ankét, 1955-ben az első városi közlekedési konferencia megszervezése. Az 1960-as években áruforgalmi és kiskereskedelmi vizsgálatokat végzett. Egyetemi oktatói munkássága során statisztikát, tervgazdasági és igazgatási ismereteket, közlekedés- és városgazdasági témákat adott elő. Magyarország kereskedelemföldrajza című disszertációjával posztumusz elnyerte a kandidátusi címet.