Trianon vs. térképek – avagy mi mindenre jó a statisztika

A hivatal igazgatója, Buday László és Teleki Pál földrajztudós, a Földrajzi Társaság főtitkára, későbbi miniszterelnök már 1918 októberében közös beadványban keresték meg a KSH irányítását ellátó szerv, a Kereskedelmi Minisztérium vezetőségét, hogy haladéktalanul meg kell kezdeni a béketárgyalásokra való felkészülést a megfelelő statisztikai összeállítások elkészítésével. Az adatokat illetően a KSH a legutolsó, az 1910-ben végrehajtott népszámlálást vette figyelembe, és ez alapján állítottak össze az országra, illetve egyes területeire vonatkozó összefoglalókat, amelyek az ország egyes részeinek gazdasági egymásrautaltsága mellett, a lakosság nemzetiségi arányait is megmutatták. A statisztikai adatok szöveges vagy táblázatos formában történő bemutatásánál azonban jóval szemléletesebb eszközt jelentettek a térképek, amelyek segítségével viszonylag pontosan lehetett érzékeltetni az országon belüli gazdasági összefonódásokat vagy nemzetiségi határokat, így magyar szempontból adott esetben sokkal hatékonyabban lehetett érvelni egy-egy város, járás vagy megye (vagy annak egy része) győztes nagyhatalmak által tervezett elcsatolásának észszerűtlensége mellett. Bár a Teleki vezette, a békedelegáció anyagának összeállításáért felelős csoport rengeteg tudományosan megalapozott ügyiratot, dokumentációt és térképet készített, mivel a magyar békedelegációt lényegében csak a békeszerződés végleges változatának átvételére hívták meg Párizsba, nem pedig az arról való tárgyalásra, így ezeket az anyagokat az antanthatalmak vezetői nem tekintették meg. Ez alól egyedüli kivételt képezett az e témában készült egyik legfontosabb és legismertebb térkép, a Teleki Pál által szerkesztett „Magyarország néprajzi térképe a népsűrűség alapján” című munka, vagy ismertebb nevén a „vörös térkép”.
 
A térképet Teleki – a már említett 1910. évi népszámlálás adatai alapján – 1919 januárjára készítette el, közismert nevét pedig a magyar nemzetiséget jelölő vörös színről kapta (innen van a francia neve is: carte rouge). A térkép újszerűségét a népsűrűség figyelembe vétele jelentette, ugyanis a korábbi néprajzi térképek nem tudták visszaadni egy adott területen az egyes nemzetiségek számarányában mutatkozó – akár jelentős – eltéréseket, ezzel pedig akaratlanul is, de torzították a nemzetiségek egymáshoz viszonyított arányát. Teleki térképén egy négyzetmilliméter 100 lakost jelentett, ahol azonban nem érte el a népsűrűség a 100 fő/km2-t, üresen hagyta és fehér színnel, lakatlanként jelölte meg az adott területet. Ez a módszer tökéletesen alkalmas volt a gyéren lakott vagy ténylegesen lakatlan területek (magashegységek, erdőségek) népességének valós térképi megjelenítésére. A magyar békedelegáció vezetőjének, gróf Apponyi Albertnek 1920. január 16-án a béketervezet végleges változatának átvételekor lehetősége nyílt röviden bemutatni a „vörös térképet” az antanthatalmak vezetőinek, és bár úgy tűnt, hogy a térkép és a hozzá fűzött magyarázat érdemi hatást váltott ki a döntéshozókból, végül ez sem változtatott a béketervezet pontjain. Magyarország képviselői végül 1920. június 4-én írták alá a trianoni békeszerződést, amely rendkívül súlyosan, sok tekintetben pedig igazságtalanul érintette az országot. A politikai vezetés, valamint a lakosság számára is az egyik legelfogadhatatlanabb pont az ország több mint kétharmadának, és ezzel együtt nagyjából 3.3 millió magyar nemzetiségű állampolgárnak az elcsatolása volt.
 
A KSH Könyvtár a KSH-val karöltve a 100. évfordulóra való tekintettel egyedülálló térképalbumot jelentetett meg A számontartott nemzet címen, amely – az említett „vörös térkép” mellett – több mint 200, a statisztikai hivatal adatai alapján készített térképet tartalmaz. A kiadvány célja az 1867 és 1945 közötti Magyarország gazdaságának, társadalmának tizenhárom tematikus fejezetben történő bemutatása, reflektálva a trianoni döntés súlyos következményeire is. A könyvtár térképalbuma angol és magyar nyelven az alábbi linken keresztül rendelhető meg.