Horror vacui avagy mitől féltek a régi korok térképkészítői?

Az Indiai-óceán például tengeri szörnyektől hemzseg Caspar Vopel 1558-as térképén (alább). Egy óriási kardhalszerű lény mintha épp egy hajóval készülne ütközni, míg egy nagyméretű rozmár félelmetes agyarai emelkednek ki a vízből, és egy zászlót hordozó király egy disznófejű vadállat és a hullámok hátán lovagol.

A német térképész, Vopel nem hagyott hátra magyarázatot arra vonatkozóan, hogy miért tette hozzá a fent említetteket térképéhez, de valószínűleg azon okból, amit a művészettörténészek horror vacui-nak hívnak, ti. a művész attól való félelmét, hogy díszítetlenül, szó szerint üresen, „csupaszon” hagyja művét.

Chet Van Duzer, régi térképeket kutató történész, több tucat térképet talált, amelyen a térképészek a térképek üres tereit töltötték ki nem létező hegyekkel, szörnyekkel, városokkal és egyéb indokolatlan illusztrációkkal.

Van Duzer, aki nemrég a Stanford Egyetem által szervezett kartográfiai konferencián mutatta be legutóbbi kutatási eredményeit, azt állítja, hogy egyes tudósok szkeptikusak voltak azt illetően, hogy ez az üres helyektől való félelem jelentős hatással volt-e a térképtervezésre. Ezzel ellentétben, ő azzal érvel, hogy különösen a 16. és a 17. században, a horror vacui széles körben elterjedt volt a térképészek körében.
 

Vopel térképe nem csak tengeri szörnyeket és hajókat ábrázol, hanem olyan szövegdobozokat is tartalmaz, amelyek leírják a terület jellemzőit. Vopel ezeket az információkat a térkép margójára is helyezhette volna, de inkább az óceánok kitöltésére használta őket. Mindezek az elemek legalább annyi helyet foglalnak el, mint a világ azon része, amely valójában fel van térképezve (ld. alábbi térkép).

A térképészek részben azért jártak így el, hogy elrejtsék tudatlanságukat – állítja Van Duzer. Amikor a holland térképész, Pieter van den Keere, 1611-ben világtérképet készített (ld. lenti térkép), Észak-Amerika belső területe még nem volt alaposan feltérképezve. Ahelyett, hogy üresen hagyta volna, Van den Keere egy bonyolult szövegdobozzal töltötte ki a területet, egy díszítő ovális formával, amelyet alulról aligátorok, madarak és falevelek öveznek, a szövegdoboz felső részén pedig Kolumbusz Kristóf, Magellán és Amerigo Vespucci felfedezők tanulmányoznak elmélyülten egy térképet (térképrészlet).

Afrika belseje sem volt teljesen feltérképezve akkoriban, de voltak olyan szövegek, amelyek bár spekulatív és megbízhatatlan részletekkel, de részletes leírással szolgáltak, és – Van Duzer szerint – Van den Keere valószínűleg ezekre támaszkodott, hogy „benépesítse” a kontinens belsejét. A Niger-folyó például 60 mérföldön (kb. 96,5 km) keresztül a föld alatt folyik, majd újra megjelenik a felszínen, méghozzá egy tóban. A valóságban természetesen ez nincs így.
 

A térképkészítőket a túlzott díszítésben a piaci kereslet is motiválhatta. Arisztokraták és más gazdag patrónusok, akik megrendelték a legdrágább térképeket, elvárták a pazar díszítést, megjelenést. Az olasz térképész, Giovanni Battista Cavallini 1640-es, színes, a Földközi-tengerről készült hajózási térképén (ld. alább), a környező földterületek tele vannak városokkal, hegyekkel és több léptékvonalzóval és iránytűvel, mint amennyi szükséges vagy hasznos.

Sajnos, a térképkészítők tényleges indítékai idővel a feledés homályába vesztek. Van Duzer eddig csak egy szöveget talált egy térképésztől, amely a horror vacui-t tárgyalta, noha nem ezen a néven. Ez egy kis jegyzet egy 1592-es világtérképen, amelyet a holland térképész Petrus Plancius készített, és amelyben elmondja, valójában mindent megtett, hogy felderítse a déli félteke csillagképeit egy kisméretű égtérkép megrajzolása céljából, amelyet aztán térképe egyik sarkába helyezett el.

„Európában a 17. század elején nem voltak közismertek a déli félteke csillagai, ezért büszke volt arra, hogy olyan forrásokkal rendelkezik, amelyek lehetővé teszik számára, hogy kitölthesse azt, ami egyébként üres terület lenne.”

Van Duzer szerint, a horror vacui még népszerűsége tetőfokán is egyes kartográfusoknak több gondot okozott, mint másoknak, azonban a 18. század közepén már egyre több térképkészítő a díszítőelemeket a margókra korlátozta, és a tengereket és felfedezhetetlen kontinenseket díszítetlenül hagyta abból az okból kifolyólag, hogy a térképeket mindinkább tudományos munkáknak kezdték tekinteni.

Kép és szöveg forrása: National Geographic, 2017. november 20.