Teljes napfogyatkozás augusztus 21-én Észak-Amerikában

Hipparkhosz egyike volt azoknak a tudósoknak, akik a nap- vagy holdfogyatkozást képesek voltak, bizonyos tudományos kérdések megválaszolására használni. Az utóbbi évszázadokban sok tudós látott lehetőséget ezekben az égi jelenségekben a naprendszer, vagy magának a Napnak a tanulmányozására. Mivel általában a Nap túl fényes ahhoz, hogy közvetlen közelében a kutatók bármit megfigyelhessenek, csupán napfogyatkozáskor adódhat erre alkalom, amikor a napkorona láthatóvá válik.

1605-ben Johannes Kepler, német csillagász úgy gondolta, hogy a napfogyatkozáskor tapasztalt jelenség a Hold körüli atmoszféra miatt alakulhat ki, ami szórja a Nap fényét, amint elhalad előtte. (A tudósok idővel rájöttek, hogy a korona a Napot veszi körül, nem a Holdat.) A spektroszkóp feltalálása a 19. század közepén újabb felfedezéseket tett lehetővé.

1868-ban, a francia tudós, Pierre Janssen, Indiába utazott, hogy spektroszkópon keresztül figyelhesse meg a napfogyatkozást. Vizsgálatából arra jutott, hogy a Nap felszínén a forró hidrogéngázból áll. A sárga csík azonban, mely a spektroszkópon megfigyelhető volt, és amiről kezdetben azt gondolták, hogy nátrium, nem egyezett a nátrium hullámhosszával. Az ismeretlen anyagot, a héliumot, csak 13 évvel később fedezték fel, mely az univerzum második leggyakoribb eleme.

Az 1869-es teljes napfogyatkozáskor két amerikai kutató, Charles Augustus Young és William Harkness egymástól függetlenül megfigyelt egy halvány, zöld vonalat a napkoronán. Feltételezés szerint ez egy új elem kellett, hogy legyen, s „koronium”-nak nevezték el. A tudósok az 1930-as években jöttek rá, hogy valójában nem egy új elemről van szó, hanem olyan közönséges elemekről, mint a vas, nikkel vagy kalcium, de többszörösen elektronhiányos állapotban. Ez az állapot azonban csak nagyon magas hőmérsékleten alakulhat ki, ami újabb kérdéseket vetett fel.

Galileo teleszkóp, La Palma, Spanyolország