A Római Birodalom gazdasági jóléte jégmagból nyert adatok alapján
A római birodalom gazdaságtörténetének évről-évre történő rekonstruálása lehetetlennek tűnhet, hasonlóan Titus Livius A római nép története a város alapításától c. művének elveszett 107 könyvéhez.
Az ehhez hasonló dokumentumok azonban most a legváratlanabb helyekről – például a Grönland központjában található gleccserről – kerülnek elő. A „dokumentum” ezúttal nem latin nyelven, hanem az ólom nyelvén íródott. Az észak-európai bányászat által okozott ólomszennyezés elérte Grönlandot és havazással ért földet, majd a hó felhalmozódott, jéggé fagyott és megőrizte a lenyomatot, amely évezredekre nyúlik vissza.
A grönlandi jégmagokat régóta használják a globális klímaváltozás nyomon követésére, amelyet a fagyott víz oxigénizotópjai rögzítenek. A jégmagokban levő ókori ólomkibocsátás mérésére irányuló projektet Andrew I. Wilson, az Oxfordi Egyetem régésze kezdeményezte, aki a római birodalom gazdaságát tanulmányozza. Korábban, a kilencvenes években egy francia csapat próbálkozott hasonlóval, de Wilson úgy vélte, hogy az új technológia átfogóbb megközelítést tehet lehetővé és ehhez Joseph R. McConnell, a Reno-i (Nevada állam) Desert Research Institute jégmagelemzés vezető szakértőjének segítségét kérte.
A mélyen található grönlandi jégmagokhoz nehéz hozzáférni, ugyanis akár három vagy négy évig tarthat, míg a fúró eléri az fekükőzetet. McConnell professzornak azonban tudomása volt egy olyan magról, amelynek fúrását abba kellett hagyni, amikor a fúró elakadt 1980 méternél. Ez a jégmag 40 ezer évnyi hóesést rögzített és McConnell laboratóriuma hozzájutott egy körülbelül 425 méter hosszú szakaszhoz a mag felső részéből, amely az i.sz. 1235-1257 közötti időszaknak felel meg.
A laboratóriumban a jégmagot egy méter hosszú rudakra vágták és egy fűtött felületre állították, hogy alulról olvadjanak. Az ólommennyiséget tömegspektrométerekkel mérték folyamatosan egy század pikogramm pontossággal, ami a gramm egy billiómod része. Amikor a jégmag megolvadt, McConnell professzor csapata úgy vélte, évi 12 mérést végezhet a római birodalom fennállásának idejére vonatkozólag.
Az ún. jégévek dátumát úgy ellenőrizték, hogy összevetették őket más kronológiákkal, mint például fák évgyűrűiből és vulkánkitörésekből származó adatokkal.
Az ólomszennyezés folyamatos nyilvántartása nem olyan pontos, mintha rendelkeznénk a római birodalom bruttó hazai termékének számadataival (amelyek nem ismertek), ellenben úgy tűnik, képet adhat a római állam általános gazdasági állapotáról.
A Proceedings of the National Academy of Sciences c. folyóirat legutóbbi számában közzétett eredmények egy olyan görbét rajzolnak, amelynek csúcsai és mélypontjai a római történelem kiemelkedő eseményeinek felelnek meg. Az ólomkibocsátás a béke és a jólét időszakában emelkedett, például a Pax Romana idején, amely i.e. 27-től 180-ig tartott, és csökkent az ezt megelőző polgárháborúk idején, Augustus császár hatalomra kerülése előtt. A jégmagelemzés folyamán olyan eredményekre jutottak, amelyek egybeestek a Marcus Aurelius idején (i.sz. 165-180) pusztító – feltételezhetően – himlőjárvánnyal vagy a Ciprián-féle pestisjárvánnyal (i.sz. 250-270).
Az ólmot széles körben használták a római gazdaságban vízvezetékek készítéséhez és a hajók fedélzetének burkolásához. Az ólomtermelés egyben központi szerepet játszott a gazdasági tevékenységben is, az ezüstérme, a dénár használatában. Az ezüst ólomércekben fordul elő és magas hőmérsékleten, ólomból történő kiolvasztása volt a levegőben levő ólom fő forrása. A korai római birodalomban a dénár 100%-ban ezüstből készült. Azonban i.sz. 64-től, Nero császár idején, az ezüst arányát 80%-ra csökkentették és az állam szép nyereségre tett szert az ezüstpénzek újrahasznosításával.
Ezek a változások egybeesnek az ezüstgyártás csökkenésével és az ólomkibocsátás csökkenése is a grönlandi jég magjában röviddel i.sz. 60 után következett be. Traianus császár idején (i.sz. 103-107), egy rövid ideig ismét újonnan bányászott ezüstből készítették az érméket és ezt a történelmi eseményt tükrözi az ólomszennyezés egyik kiugró csúcspontja, amely 107-ig tart.
A jégmagban tükröződő ólomkibocsátás abszolút minimumra csökkent az i.sz. 235-284 közötti birodalmi válság idején, amikor a birodalom majdnem összeomlott a belső viszály, a barbár inváziók és a Ciprián-féle pestisjárvány terhei alatt. Ezután a gazdaság – az ólomszintek alapján ítélve – egy kissé fellendült, de végül a végső hanyatlás időszakába lépett, amelyet az i.sz. 5. század elején a római légiók kivonása Nagy-Britanniából és a Nyugat-Római Birodalom összeomlása követett i.sz. 476-ban.
A gazdaságtörténészek megpróbálták helyreállítani a Római Birodalom bruttó hazai termékét, de túl sok feltevést kellene számításba venniük – állítja Wilson professzor. „Nem mondanám, hogy az ólomszennyezési grafikon a GDP hű tükre lenne, de talán a legjobb helyettesítő adat a gazdasági helyzet állapota szempontjából” – nyilatkozta.
Szöveg és kép forrása: NYTimes.com, 2018. május 14.
A grönlandi jégmagokat régóta használják a globális klímaváltozás nyomon követésére, amelyet a fagyott víz oxigénizotópjai rögzítenek. A jégmagokban levő ókori ólomkibocsátás mérésére irányuló projektet Andrew I. Wilson, az Oxfordi Egyetem régésze kezdeményezte, aki a római birodalom gazdaságát tanulmányozza. Korábban, a kilencvenes években egy francia csapat próbálkozott hasonlóval, de Wilson úgy vélte, hogy az új technológia átfogóbb megközelítést tehet lehetővé és ehhez Joseph R. McConnell, a Reno-i (Nevada állam) Desert Research Institute jégmagelemzés vezető szakértőjének segítségét kérte.
A mélyen található grönlandi jégmagokhoz nehéz hozzáférni, ugyanis akár három vagy négy évig tarthat, míg a fúró eléri az fekükőzetet. McConnell professzornak azonban tudomása volt egy olyan magról, amelynek fúrását abba kellett hagyni, amikor a fúró elakadt 1980 méternél. Ez a jégmag 40 ezer évnyi hóesést rögzített és McConnell laboratóriuma hozzájutott egy körülbelül 425 méter hosszú szakaszhoz a mag felső részéből, amely az i.sz. 1235-1257 közötti időszaknak felel meg.
A laboratóriumban a jégmagot egy méter hosszú rudakra vágták és egy fűtött felületre állították, hogy alulról olvadjanak. Az ólommennyiséget tömegspektrométerekkel mérték folyamatosan egy század pikogramm pontossággal, ami a gramm egy billiómod része. Amikor a jégmag megolvadt, McConnell professzor csapata úgy vélte, évi 12 mérést végezhet a római birodalom fennállásának idejére vonatkozólag.
Az ún. jégévek dátumát úgy ellenőrizték, hogy összevetették őket más kronológiákkal, mint például fák évgyűrűiből és vulkánkitörésekből származó adatokkal.
Az ólomszennyezés folyamatos nyilvántartása nem olyan pontos, mintha rendelkeznénk a római birodalom bruttó hazai termékének számadataival (amelyek nem ismertek), ellenben úgy tűnik, képet adhat a római állam általános gazdasági állapotáról.
A Proceedings of the National Academy of Sciences c. folyóirat legutóbbi számában közzétett eredmények egy olyan görbét rajzolnak, amelynek csúcsai és mélypontjai a római történelem kiemelkedő eseményeinek felelnek meg. Az ólomkibocsátás a béke és a jólét időszakában emelkedett, például a Pax Romana idején, amely i.e. 27-től 180-ig tartott, és csökkent az ezt megelőző polgárháborúk idején, Augustus császár hatalomra kerülése előtt. A jégmagelemzés folyamán olyan eredményekre jutottak, amelyek egybeestek a Marcus Aurelius idején (i.sz. 165-180) pusztító – feltételezhetően – himlőjárvánnyal vagy a Ciprián-féle pestisjárvánnyal (i.sz. 250-270).
Az ólmot széles körben használták a római gazdaságban vízvezetékek készítéséhez és a hajók fedélzetének burkolásához. Az ólomtermelés egyben központi szerepet játszott a gazdasági tevékenységben is, az ezüstérme, a dénár használatában. Az ezüst ólomércekben fordul elő és magas hőmérsékleten, ólomból történő kiolvasztása volt a levegőben levő ólom fő forrása. A korai római birodalomban a dénár 100%-ban ezüstből készült. Azonban i.sz. 64-től, Nero császár idején, az ezüst arányát 80%-ra csökkentették és az állam szép nyereségre tett szert az ezüstpénzek újrahasznosításával.
Ezek a változások egybeesnek az ezüstgyártás csökkenésével és az ólomkibocsátás csökkenése is a grönlandi jég magjában röviddel i.sz. 60 után következett be. Traianus császár idején (i.sz. 103-107), egy rövid ideig ismét újonnan bányászott ezüstből készítették az érméket és ezt a történelmi eseményt tükrözi az ólomszennyezés egyik kiugró csúcspontja, amely 107-ig tart.
A jégmagban tükröződő ólomkibocsátás abszolút minimumra csökkent az i.sz. 235-284 közötti birodalmi válság idején, amikor a birodalom majdnem összeomlott a belső viszály, a barbár inváziók és a Ciprián-féle pestisjárvány terhei alatt. Ezután a gazdaság – az ólomszintek alapján ítélve – egy kissé fellendült, de végül a végső hanyatlás időszakába lépett, amelyet az i.sz. 5. század elején a római légiók kivonása Nagy-Britanniából és a Nyugat-Római Birodalom összeomlása követett i.sz. 476-ban.
A gazdaságtörténészek megpróbálták helyreállítani a Római Birodalom bruttó hazai termékét, de túl sok feltevést kellene számításba venniük – állítja Wilson professzor. „Nem mondanám, hogy az ólomszennyezési grafikon a GDP hű tükre lenne, de talán a legjobb helyettesítő adat a gazdasági helyzet állapota szempontjából” – nyilatkozta.
Szöveg és kép forrása: NYTimes.com, 2018. május 14.
2018.05.25.
Előző cikk
Napi 10 000? Igazából hány lépésre van szükség az élettartam növeléséhez?
2019.06.24.
Új kutatások igazolják, hogy a kor előrehaladásával a mindennapi gyaloglás fontos az egészség megőrzése érdekében, azonban, ha nem érik el a tízezer lépést, ne aggódjanak! Ez nem egy mágikus szám. A napi legalább 10 000 lépés gondolata az egészségügyben, egy – évtizedekkel ezelőtt Japánban útjára indított – marketingkampányból származik, amely egy lépésszámlálót reklámoz. Ezt a számot a következő években az Amerikai Egyesült Államokban is átvették, mint a jó egészség megőrzése érdekében kitűzött célt. Gyakran ez az alapértelmezett beállítás a fitneszgépeken is, de min is alapul valójában?
Visszafordíthatatlan a Nagy-Korallzátonyban a globális felmelegedés által okozott kár
2018.04.22.
Egy tengeri hőhullám, amely két évvel ezelőtt nagymértékben károsította az ausztrál Nagy-Korallzátonyt, olyan súlyos károkat okozott, hogy a tudósok szerint a természet e csodája soha többé nem lesz már a régi.
